Kérésre havonta négy napot otthonról dolgozhatnak majd a kisgyermekes szülők

Fotó: Pixabay„Újabb törvénykezdeményezéssel segítjük a családokat. Lehetőséget teremtünk a nyolcévesnél kisebb gyermeket nevelő szülőknek arra, hogy havonta négy napot otthonról dolgozhassanak, ha a munkájuk jellege ezt lehetővé teszi” – fogalmazott Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy a felsőház megszavazta az erre vonatkozó törvényjavaslatot.

 Mint mondta, az RMDSZ számára prioritás a családok támogatása, ezen belül a kisgyermekes családok számára olyan körülmények megteremtése, amelyek támogatják a családalapítást és megkönnyítik a munkahely, illetve gyermeknevelés közötti egyensúly létrehozását.

Abban az esetben, ha mindkét szülő dolgozik, az otthoni munkavégzésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell a másik szülő nyilatkozatát arról, hogy ugyanerre az időszakra nem él ezzel a lehetőséggel. Az egyedülálló szülők esetében erre a nyilatkozatra nem lesz szükség. Az otthoni- illetve távmunka elvégzéséhez a kisgyermekes szülőknek rendelkezniük kell a szükséges eszközökkel a munkaköri leírásban felsorolt feladatok elvégzéséhez.

Csép Éva-Andrea, Maros megyei parlamenti képviselő, a törvénymódosítás társkezdeményezője elmondta: „A gyerekfelügyelet külön kihívást jelent a szülőknek, főleg az egyszülős családoknak. Számos esetben a szülő arra kényszerül, hogy pihenőszabadságát használja fel abban az esetben, ha gyermeke felügyelet nélkül marad. A munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése a kisgyermekes szülők számára kihívást jelent, hiszen egyre gyakoribbá válik a hosszú munkaidő és a több műszakos munkaprogram. Az RMDSZ támogatja a nők foglalkoztatottságát és megtesz mindent azért, hogy a családbővülés ne jelentsen hátrányt egy hölgynek. Éppen ezért megteremtjük a rugalmas munkabeosztás lehetőségét a családanyának a gyermeknevelés és a munkavégzés közötti egyensúly megtartása érdekében.”

Csép Éva-Andrea továbbá azt is elmondta, hogy az RMDSZ az elmúlt időszakban számos olyan intézkedést kezdeményezett, amely a gyerekek és családok biztonságát helyezték előtérbe, felügyeletet, gondoskodási lehetőséget biztosítottak:

  • 7 éves kor helyett a gyermek 12 éves koráig igényelheti a szülő a betegszabadságot beteg gyereke felügyeletére;
  • családi vészhelyzet miatt 10 nap/év szabadnapra jogosult a szülő, amit utólag pótolni kell;
  • 5 nap gondozói szabadság igényelhető beteg hozzátartozó ápolására;
  • egy év helyett két évig terjedő összeszokási szabadságra lett jogosult a gyereket örökbefogadó egyik szülő.

A törvénykezdeményezés esetében a végső döntést a képviselőház hozza meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?