banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Törvénnyel mérsékelnék az élelmiszer-pazarlást

Elfogadták kedden a parlamentben azt az intézkedéscsomagot, amely az élelmiszerpazarlás megelőzésére és mérséklésére irányul.

Az RMDSZ közleményében emlékeztetett, hogy 2030-ra a felére kell csökkentenie az országban az egy főre jutó élelmiszerpazarlás mértékét, valamint különböző intézkedések által növelni kell az élelmiszerláncban felhasznált és hasznosított élelmiszer mennyiségét. Ennek a teljesítését segíti a most elfogadott törvénytervezet.

A jogszabály RMDSZ-es kezdeményezője, Miklós Zoltán szerint ezzel megteremtik a lehetőséget arra, hogy az élelmiszerláncban tevékenykedő gazdasági szereplők az élelmiszerfelesleget – amelyből később élelmiszerhulladék keletkezne – a rászorulóknak adományozzák vagy közvetítőn keresztül eljuttassák azt fogyasztás céljából a megfelelő helyre. A Kovászna megyei parlamenti képviselő kiemelte, hogy 2021-ben Romániában 4,6 millió személyt fenyegetett szegénység és 150 ezer gyermek naponta éhezett. „A törvénytervezetbe foglalt kötelezettségek betartásával az agrár-élelmiszeripari ellátási lánc hatékonyabbá válna, hiszen az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez jelentősen hozzájárulna a keletkezett élelmiszertöbblet szétosztása, még mielőtt hulladék válna belőle, ehhez pedig egyértelmű jogi keretre van szükségünk” – tájékoztatott Miklós.

Illusztráció | Fotó: RMDSZ

A közlemény alapján Európai viszonylatban személyenként 178 kg, Romániában pedig 130 kg élelmiszerhulladék termelődik évente. Országos szinten az élelmiszerfelesleg több mint fele a háztartásokban keletkezik, 37 százalékát az élelmiszeripar, öt százalékát pedig a közétkeztetésben keletkezett hulladék teszi ki. Továbbá, a globális élelmiszerpazarlás az üvegházhatást okozó gázok teljes kibocsátásának nyolc százalékát alkotja, amely jelentős hatással van az éghajlatra és a társadalom egészére egyaránt.

„A háztartások számára is kedvező ez az intézkedéscsomag, hiszen alacsonyabb áron vásárolhatnak meg olyan élelmiszert, amely közel van a minőségmegőrzési idő lejártához. Ugyanakkor az étkezések során el nem fogyasztott ételt megfelelően becsomagolva, pluszköltségek nélkül is magukkal vihetik az étteremből, sőt mi több, a vendéglátóegységeknek a menüben is jól láthatóan fel kell tüntetniük ezt a lehetőséget. Ezáltal a háztartások nem csak élelmiszerköltségeiket tudják csökkenteni, hanem hozzájárulnak a pazarlás csökkentéséhez és annak a célkitűzésnek az éléréséhez, hogy 2030-ra Romániában a felére csökkenjen az egy főre jutó élelmiszerpazarlás mértéke” – hangsúlyozta a képviselő.

Az intézkedéscsomag, ahogyan arról korábban már beszámoltunk, többpárti kezdeményezés eredményeként jött létre, amelyet az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozói dolgoztak ki, ma pedig döntőházként szavazott róla a képviselőház plénuma.

A törvény életbelépését követően egy éven belül az illetékes szaktárcák kidolgozzák az élelmiszerpazarlás csökkentésére irányuló országos stratégiát, valamint 2025. június 30-ig elkészül az az országos platform, amely a gazdasági egységek tevékenységét segíti majd- Ez azoknak a gazdasági szereplőknek az adatait fogja tartalmazni, akik az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben aktívan feladatot vállalnak – tájékoztatott közleményében az RMDSZ.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?