Az RMDSZ módosításaival együtt szavazta meg a parlament az új igazságügyi törvényt

Döntő házként szavazta meg a szenátus az RMDSZ módosító javaslataival a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről, az igazságszolgáltatás megszervezéséről, illetve a bírák és ügyészek jogállásáról szóló tervezeteket.

Az RMDSZ hétfői közleményében leszögezi: a Szövetség módosításai „biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét, reális garanciát jelentenek arra, hogy nem lesznek visszaélések ezen a területen, és a nemzeti kisebbséghez tartozó bíró- és ügyészjelöltek számára is pozitív változásokat sikerült bevinni”.

Illusztráció: Agerpres

„Ma sikerült a parlamentnek konszenzusra jutnia és megszavazni azt a három igazságügyi törvénytervezetet, amelyet a kormány iktatott a parlamentben az őszi ülésszak elején. A törvénytervezetek elfogadása fontos lépést jelent az igazságszolgáltatás terén és ugyanakkor összefügg Románia schengeni csatlakozásával is, hiszen a román igazságszolgáltatás brüsszeli monitorizálása többek között csak akkor szűnik meg, ha Románia korszerűsíti az igazságügyi törvényeit” – nyilatkozta Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvetője.

Császár Károly Maros megyei szenátor, az igazságyügyi törvénytervezeket tárgyaló speciális bizottság RMDSZ-es tagja rámutatott: „A 2021–2024-es kormányprogramban prioritásként szerepelt az igazságszolgáltatás megszervezésére és működésére vonatkozó jogszabályok kidolgozása, figyelembe véve az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV), GRECO-jelentés és az Európai Bizottság jogállamisági jelentése kapcsán megfogalmazott valamennyi ajánlásokat.”

Kiemelte, az igazságügyi törvények elfogadása és hatályba lépése mérföldkő az Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv (PNRR) megvalósításában. „Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére a parlamentben ma elfogadtuk az igazságügyi rendszer szervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezeteket. Az RMDSZ munkájának eredményeként sikerült úgy módosítani a törvényt, hogy pontegyenlőség esetén azokban a bírósági és ügyészségi választókerületekben, ahol a településen valamely nemzeti kisebbség aránya legalább 50 százalék, ott a kisebbség nyelvét beszélő jelöltek egyenlő arányban élveznek elsőbbséget. Továbbá sikerült olyan módosításokat eszközölni a törvénytervezetben, amely biztosítja az igazságszolgáltatás függetlenségét és reális garancia arra, hogy nem lesznek visszaélések ezen a területen, többek között nem fog felmerülni ugyanaz a probléma, mint ami az Igazságügyi Ellenőrzés jelentéseiből a közvéleménybe jutott” – fogalmazott a Maros megyei szenátor.

Az igazságügyi törvénytervezetek megvitatására és elfogadására az őszi parlamenti ülésszak elején egy speciális bizottság jött létre. Az RMDSZ-t a bizottságban Császár Károly Zsolt szenátor és Ladányi László-Zsolt Hargita megyei képviselő, a bizottság titkára képviselte. A törvénytervezetek végső jelentéséről hétfőn szavazott a különbizottság, majd döntéshozó fórumként meg is szavazta a szenátus plénuma.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?