Ţoiu: az OECD-tagjelölt államok közül Románia halad a leggyorsabban

A nemzetközi politika viharai közepette Románia nemcsak védekezett, hanem határozott és kezdeményező külpolitikát is folytatott – jelentette ki Oana Ţoiu ügyvivő külügyminiszter a román diplomácia éves értekezletének hétfői megnyitóján, írja az Agerpres.

Az ügyvivő tárcavezető szerint a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi bizonytalansága nem átmeneti jelenség. Úgy vélte, Romániának nem elzárkóznia kell a kihívások elől, hanem saját céljait következetesen képviselve kell előrehaladnia. Hangsúlyozta, hogy az ország az 1989-es rendszerváltás óta tapasztalt legsúlyosabb kihívásokra is úgy válaszolt, hogy saját napirendjét valamennyi nemzetközi fórumon prioritásként kezelte és tárgyalásra bocsátotta.

Az éves diplomáciai találkozón. | Fotók: Oana Țoiu Facebook-oldala

Ţoiu szerint Romániának nem kell választania az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval fenntartott kapcsolata között. A cél éppen az, hogy ilyen választásra ne legyen szükség, különösen azért, mert a világ legfontosabb gazdasági kapcsolatrendszere az Egyesült Államok és az EU között működik.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy Románia külkereskedelmének több mint 70 százaléka az uniós egységes piachoz kötődik, ezért szerinte gazdaságilag nem indokolható annak feldarabolása vagy gyengítése. Az EU és a Mercosur közötti kapcsolatok erősítését Románia számára kedvező stratégiának nevezte.

Nem kell választani az Egyesült Államokkal és az EU-val fenntartott kapcsolatunk között, hangsúlyozta a hallgatóságnak.

Az OECD-csatlakozásról szólva közölte, hogy a tagjelölt államok közül Románia haladt a leggyorsabban, technikai szempontból lezárta a fejlett gazdaságokat tömörítő szervezethez való csatlakozáshoz szükséges reformfolyamatot.

A biztonságpolitikai kérdések kapcsán Ţoiu kijelentette, hogy a NATO keleti szárnyán Romániát érte a legtöbb drónos légtérsértés. Beszélt arról is, hogy az ország szigorította a büntető törvénykönyvet, és szabadságvesztéssel bünteti azokat, akik megpróbálják kijátszani az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat.

Az ügyvivő miniszter ismét támogatásáról biztosította Ukrajnát, és hangsúlyozta, hogy Románia az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolat egyik erős támasza kíván maradni. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?