Többszöröse a koronavírus-fertőzésen átesettek száma annál, ami a statisztikákban szerepel

Kisvárosokban kilencszer annyian estek át a betegségen. mint ahány esetről a hatóságok tudnak.

Bár Romániában az átoltottság csupán 30 százalék körül van, a közösségi immunitás szintje ennél valamivel magasabb, 40-50 százalék között lehet. Ezt Valeriu Gheorghiță, az oltáskampányt koordináló bizottság elnöke jelentette be, egy tanulmányra hivatkozva.

A kutatás során azt vizsgálták, hogy az összlakosságon belül mennyi ember szervezetében vannak olyan antitestek, amelyek a koronavírus fertőzés eredményeként jelennek meg. Az eredmények igazolták azt az előzetes feltételezést, hogy a fertőzésen átesettek valós száma többszöröse annak, ami a statisztikákban szerepel.

„A nagyvárosokban háromszor annyian rendelkeznek természetes immunitással, mint ahányan a hivatalos jelentésekben szerepelnek. A kisvárosokban kilencszer annyian estek át a betegségen, mint ahány esetről hivatalosan tudunk” – nyilatkozta Gheorghiță.

Az oltáskampány vezetője hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy kényelmesen hátradőlhetünk, mert közel járunk a nyájimmunitás kialakulásához. „Úgy becsüljük, hogy egy betegsége átesett személy hozzávetőleg 6 hónapon át rendelkezik optimális természetes immunitással. (…) Egy közelmúltban közölt tanulmány szerint 12 hónap elmúltával szinte már nem lehet kimutatni a természetes úton megjelent antitesteket” – mondja Valeriu Gheorghiță, hozzátéve, hogy hosszú távú védelmet kizárólag az oltás nyújt.

A tanulmányt, melyre Gheorghiță hivatkozott, a Medlife magán egészségügyi  szolgáltató végezte.

Kapcsolódók

Kimaradt?