Vass Levente: augusztus végére lesz fokozódó járványügyi helyzet

A hatóságokkal szembeni általános bizalmatlansággal magyarázza az alacsony oltakozási kedvet Vass Levente egészségügyi államtitkár. Az RMDSZ szakpolitikusa arra számít, hogy a nyár vége felé ismét megnő a vakcinára jelentkezők száma, ez azonban már nem lesz számottevő hatással az alacsony oltottsági ráta miatt várható negyedik járványhullámra.

Június közepén Románia már nem vette át a neki elkülönített oltóanyag-mennyiséget az Európai Bizottságtól, időközben pedig annyira megcsappant az oltakozási kedv, hogy a bukaresti kormány milliós tételekben kiárusítja a vakcinát. „Szeptember-októberben ennek még megfizetjük az árát” – figyelmeztet Vass Levente egészségügyi államtitkár.

„A nyári hónapokat arra kellene felhasználnunk, hogy elérjük az 50-60-70 százalékos oltottsági arányt. Ez lassítaná a járvány terjedési sebességét a tél beálltával, és minden ezer beoltottra megmentene egy-egy embert a haláltól vagy attól, hogy súlyos tüdőbántalmakkal kelljen leélnie a hátralévő életét” – fűzte hozzá az RMDSZ szakpolitikusa.

Romániában a lakosság alig több mint 24 százaléka kapta meg a Covid-19 elleni vakcina legalább egyik dózisát. Európai szinten az ország az utolsók között kullog az átoltottságot tekintve, konkrétan csak Bulgáriát (14 százalék) előzzük meg.

Egyelőre távol állunk a normalitástól

A Maszol kérdésére Vass Levente elmondta: továbbra is fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint addig nem térhetünk vissza a normális életünkhöz, amíg a lakosság 50, de inkább 70 százaléka be nem oltatja magát. Rámutatott: a nyár eleji enyhítések a normalitás látszatát keltik ugyan, de egyelőre távol állunk a normalitástól.

Kiemelte: érdekes módon a Romániára sokszor és sok mindenben nem jellemző gyorsasággal és operativitással szervezték meg az oltási kampányt. „A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) által biztosított informatikai program szinte egyedülálló volt az Európai Unióban, körülbelül ezer oltóvonalat biztosítottak fokozatosan, ahogy az oltóanyag-mennyiség növekedett. Az egészségügyi minisztérium, a belügyminisztérium és az önkormányzatok jelentős ráfordítással biztosították az oltóközpontok létrehozását és felszerelését. Mindenki, aki megfordult ezekben, arról számolt be, hogy milyen kedvesen és operatívan fogadták. Tehát valahol máshol kell keresni a probléma okát” – fejtegette a szakpolitikus.Forrás: Agerpres

Vass Levente szerint az alacsony oltakozási kedv elsődleges oka a romániai társadalomra jellemző általános bizalmatlanság – „a hatóságokban, az egyházban, egymásban, egymás munkájában és szakmaiságában”, ami még a kommunista rendszernek „köszönhető”. Véleménye szerint ezért van az, hogy az emberek sokkal fontosabbnak tartják az egyéni ügyes-bajos dolgaikat a közösségi erőfeszítésnél, amit az oltás jelent.

A romániai lakosság úgy gondolja, jobban tudja

Felhívta a figyelmet egy másik paradoxonra is. Az elmúlt években az egészségügyi szakemberek, de a páciensek képviselői is gyakran panaszkodtak arra, hogy a rendszer gyenge finanszírozottsága miatt az egészségügyi innovációk legnagyobb része nem jut el a romániai betegekhez.

„Most itt van a legkorszerűbb genetikai gyógyszer, amely a következő években valószínűleg sok más betegség kezelésében is irányadó lesz – gondolok itt az onkológiai betegségekre –, és amely a nyugati fejlett államok összefogásának és az uniós tagságunknak köszönhetően egy év alatt bejön Romániába. És erre mit csinál a romániai lakosság? Tétovázik, úgy gondolja, hogy jobban tudja, mint Dánia, Franciaország, Izrael vagy Nagy-Britannia, hogy mi jó és mi nem jó, és nem oltatja be magát” – fejtegette az államtitkár, hangsúlyozva, hogy „a helyes irány az, amit Dánia, Magyarország vagy Izrael követ”.

Azt is hozzátette, hogy mivel bizalmi kérdésről van szó, nem hiszi, hogy az oltakozási kedvet illetően rövid idő alatt, agresszív tájékoztató kampányok útján számottevő eredményeket lehet elérni. Amúgy a román hatóságok mintha le is tettek volna arról, hogy meggyőzzék a vakcinát elutasító – vagy csak hanyagoló – állampolgárokat. Nem használt az oltakozási kedvnek az RMDSZ-es államtitkár szerint az sem, hogy a vártnál korábban született döntés a korlátozások feloldásáról.

Nem lesz 50 százalékos átoltottság, mielőtt jön a negyedik hullám

Vass Levente úgy becsüli, hogy augusztus végére – a tavalyihoz hasonló módon amúgy – „lesz fokozódó járványügyi helyzet”, legalábbis erre utalnak a déli félteke országainak járványügyi számai, a fertőzési gócok Nagy-Britanniában, Portugáliában és Izraelben, valamint a növekvő fertőzöttségi számok főleg a turisztikai központokban, annak ellenére, hogy nyár közepén vagyunk.

A járványgörbe felívelése sok embert arra fog késztetni az államtitkár szerint, hogy ismét legfontosabb problémájának tekintse a védekezést és az oltakozást. Ennek ellenére Vass Levente szerint biztosnak látszik, hogy nem fogjuk elérni az 50 százalékos átoltottságot, mielőtt a járvány negyedik hulláma beköszöntene Romániában, „de ezért nem okolhatjuk majd a hatóságokat”.

Kapcsolódók

Kimaradt?