Egy hónap múlva érkezhet meg a Johnson&Johnson vakcinája

Április második felében megérkezhet Romániába a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcinájának első szállítmánya, egyelőre azonban csak néhány tízezer dózisról van szó – jelentette ki kedden Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.

A katonaorvos emlékeztetett, hogy a többi oltással ellentétben a Johnson&Johnson termékéből csak egy dózis szükséges, és minden 18 év fölötti személynek ajánlják. Gheorghiţă szerint a Johnson&Johnson oltóanyagát gyakorlati szempontból inkább mozgó oltópontokban kellene használni azokon a településeken, ahol a lakosság nehezebben jut el az oltási központokba, ez azonban nem jelentené azt, hogy a lakosság többi része nem immunizálhatja majd magát ezzel a vakcinával.

Az oltásparancsnok azt is elmondta, hogy az elmúlt 24 órában az AstraZeneca oltására előjegyzett mintegy 33 ezer személy mondta vissza az időpontját. Ugyanakkor míg a hétvégén több mint 100 ezer szabad időpont volt az ezt az oltóanyagot használó központokban, keddre 18 347-re csökkent ezek száma. Jelen pillanatban 168 027 személynek van előjegyzése az AstraZeneca vakcinájának első dózisára, és mintegy 419 ezren a második dózist kell hogy megkapják.

A szakember rámutatott, az elmúlt héten 13 európai ország döntött úgy, hogy ideiglenesen felfüggeszti az AstraZeneca egyik vakcinaszállítmányának használatát, hét állam továbbra is használja valamennyi szállítmányt, 15 országban pedig egyáltalán nem oltanak a gyártó vakcinájával. Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália szintén folytatja az ezzel az oltóanyaggal való immunizálást.Valeriu Gheorghiţă a keddi sajtótájékoztatón | Fotó: gov.ro

Románia úgy határozott, hogy továbbra is használja a terméket, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyott, és amely esetében a kockázat/előny mérleg továbbra is kedvező – hangsúlyozta Gheorghiţă. Mint mondta, nagyon nehéz volt a döntés, de mérlegelniük kellett, hiszen az esetszámok napról napra nőnek, és egyre több ember szorul intenzív terápiás ellátásra. A szakember hozzátette, 17 millió, AstraZeneca-oltással immunizált személy közül 37 szenvedett tromboembóliát, 15 mélyvénás trombózist és 22 tüdőembóliát, tehát az előfordulási arány egy a millióhoz, miközben a Föld be nem oltott lakosságára kivetítve évente ezerből egy személyt érint a felsorolt három betegség.

Gheorghiţă kifejtette, folyamatosan követik az EMA és az egészségügyi világszervezet ajánlásait, és szükség esetén újraértékelik a döntést. Addig is azt javasolják mind az egészségügyi szakembereknek, mind a beoltottaknak, hogy jelentsék az immunizálás után jelentkező mellékhatásokat.

A tanügyben dolgozó 126 729 alkalmazott kapta meg eddig a koronavírus elleni védőoltást – közölte a CNCAV elnöke.

Majdnem 1,2 millió személyt oltottak be a második szakaszban

Valeriu Gheorghiţă kifejtette: a második szakaszban beoltott több mint 1,197 millió személy 75 százalékát a 65 év fölöttiek és a krónikus betegek teszik ki. A kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók közül 309.568-at immunizáltak, ami az ebben a szakaszban beoltottak 25 százalékát jelenti, ez utóbbiak közül 126 729 személy tanügyi alkalmazott.

Az oltás második szakasza január 15-én kezdődött. Eddig 1 197 528 személyt oltottak be, ezeknek több mint fele már megkapta a védőoltás második adagját is. Beoltottak 312 510 krónikus betegségben szenvedő, 405 000 hatvanöt évnél idősebb, 31 115 öregotthonban élő, 11 402 ágyhoz kötött és 498 hajléktelen személyt.

Jelenleg 96 mobilcsapat dolgozik, ezeknek összesen 363 orvos és asszisztens tagja van.

Kapcsolódók

Kimaradt?