Több százezer eurót „veszített el” a TVR egy szerződési malőr miatt

Pert vesztett a román közszolgálati televízió (TVR) egy hamburgi bíróságon, amely a perköltségekkel együtt összesen 380 ezer euró kifizetésére kötelezte. A társaság nem fellebbezett, az alkalmazottakon hajtaná be a kárt.

A pert tárgyát két évekkel ezelőtt megkötött szerződés jelentette – értesült a Hotnews sportoldala, a Golazo.ro. A TVR a németországi Playbook International cégtől sportesemények közvetítési jogát vásárolta meg, csakhogy azok közül többet végül nem közvetített. A tévétársaság viszont ezt nem jelezte, nem is kérte a szerződés felbontását, a számlát pedig nem fizette ki, holott a Playbook a megállapodásban vállaltaknak megfelelően átadta neki a jelet és utána a fizetségre is igényt tartott. A számlát nem is iktatták a TVR könyvelésébe, így végül a német cég beperelte a román köztévét. A pert idén tavasszal nyerték meg, a TVR pedig nem fellebbezett, elismerve, hogy nem volt kifizetési mentességük arra az esetre, ha a sporteseményeket nem közvetítené a csatorna.

Fotó: TVR

A Golazo.ro úgy tudja, hogy nézeteltérés adódott az olaszországi férfi kosárlabda-bajnokság 2017–2018-as idényének közvetítésével kapcsolatban, aminek nyomán az időközben elhunyt Alexandru Sassu, a TVR akkori gyártásvezetője 2018-ban elrendelte, hogy ne sugározzák a szerződésben szerepelő eseményeket. Az ukázt csak szóban adta ki, hivatalos iratot nem iktattak.

Noha a hamburgi bíróság idén tavasszal hozott döntést az ügyben, a rendellenességre már a Számvevőszék is felfigyelt 2020-ban, kérve a TVR vezetőségét, hogy 2022 év végéig vizsgálja ki az esetet és térítsék vissza az okozott kárt az államnak. Ez akkor nem történt meg, így végül a tévétársaság aktuális vezetősége ügyészségi feljelentést tett.

Emlékezetes, hogy a román közszolgálati tévétársaság 2014–2023-as időszakban megkötött sportközvetítési szerződései kapcsán már korábban is voltak problémák, így tavaly belső vizsgálatot is elrendeltek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?