Pert nyert a TVR ellen a kolleganőjére támadó újságíró, visszakaphatja a munkáját

Alapfokon pert nyert Marian Olaianos a román közszolgálati televízió (TVR) ellen. Az újságíró és sportkommentátor azért indított keresetet, mert a 2022-ben elkövetett súlyos fegyelmi vétsége miatt tavaly kirúgták az állásából.

A súlyos fegyelmi vétség, kolleganője, Nadine Vlădescu bántalmazása volt. Emlékezetes, hogy még a TVR épületének térfigyelő kamerájának a felvétele is nyilvánosságra került, amelyen az látszik, amint a férfi kezet emel a nőre, majd a falhoz szorítja őt.

Illusztráció | Fotó: TVR

A tévétársaság négy hónapon át tartó belső vizsgálatot követően menesztette tavaly márciusban. Most viszont úgy tűnik, hogy vissza kell „engedjék” Olaianost, az Ilfov megyei törvényszék ugyanis alapfokon úgy döntött, hogy a sportújságírót korábbi tisztségébe kell visszavegyék, ráadásul még a kirúgásától eltelt időszakért járó juttatásait is ki kell neki fizessék kártérítésként – számolt be a Paginademedia.ro.

A keddi döntés még nem jogerős, tíz napon belül megfellebezhető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?