Románia ügyvédje a Verespatak-perben: „azzal érveltünk, hogy a befektetőnek nem volt meg a társadalomtól az engedélye”

A verespataki aranykitermeléshez a befektetőnek nem volt meg „az engedélye a társadalomtól”, azaz a romániai közösség támogatása és elfogadása – erre hivatkozott többek között a washingtoni választottbíróságon a Gabriel Resource-szal folytatott perben a Romániát képviselő ügyvédcsapat, mondta el az őket vezető Crenguța Leaua ügyvédnő egy televíziós interjúban. Azt is mondta, ha a kanadai cég fellebbezne, akkor egy bonyolult eljárás következne, ami akár évekig eltarthat. Egyébként az általa vezetett csapat már korábban is nyert ilyen ügyeket Románia nevében.

Mint a Maszolon is megírtuk, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) választottbírósága pénteken közölte, hogy a román államnak adott igazat a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt a Gabriel Resources által indított kártérítési perben. A döntés értelmében Romániának nem kell kártérítést fizetnie a pert kezdeményező Gabriel Resources Ltd. és Gabriel Resources (Jersey) vállalatnak, sőt utóbbiak kötelesek megtéríteni a perköltségeket az államnak.

A verespataki rézbánya | Fotó forrása: WikipédiaCrenguța Leaua ügyvéd a Digi24-nek elmondta, a csapatában román és svájci ügyvédek kilenc évig dolgoztak az ügyön, és mindegyiküknek kulcsszerepe volt. „Sajnos, mivel az ítélet jelenleg bizalmas, nem tudjuk ismertetni az indoklást, amíg a bíróság nem ismerteti, de el tudom mondani, mi az, ami a bíróságot arra késztette, hogy elfogadja Románia álláspontját, és elutasítsa a külföldi befektetőét – hogy Románia nem sértette meg a beruházások kölcsönös védelméről szóló szerződés rendelkezéseit, és tiszteletben tartotta a befektető jogait, és ugyanígy kellő súlyt adott a hazai jogszabályoknak és eljárásoknak, amelyeket mind a külföldi, mind a román befektetőknek tiszteletben kell tartaniuk”  – fejtette ki az ügyvédnő. Elmondta, súlya volt annak is, amit a nemzetközi jogban „társadalmi engedélynek” neveznek. „Nem elég, hogy van egy, az állam által aláírt dokumentum, hanem szükséges annak a közösségnek az elfogadása is, amelybe a beruházással behelyezkedsz. Ezt a társadalmi elfogadás – ezzel hivatkoztunk – nem volt meg” – magyarázta az ügyvédnő.

A Gabriel Resources vállalat szombaton bejelentette, jogi tanácsadóival elemzi a Verespatak-perben a választottbíróság által hozott döntést, és a többi opció mellett az ítélet megsemmisítésére irányuló eljárás megindítását is mérlegeli. Ezzel kapcsolatban Crenguța Leaua ügyvédnő elmondta, „jogilag a fellebbezés lehetősége bármelyik, a mi eljárásunk által szabályozott ügyiratban fennáll (…) Most úgy gondoljuk, hogy az ítélet azt mutatja, a bíróság nagyon jól megértette Románia álláspontját. De ez egy 2-1-es döntés, amelyben két választottbíró volt többségben, és egy választottbírónak nem a román államnak kedvező véleménye volt, ezek után elemeznünk kell a helyzetet, és fel kell imsernünk, hogy bizonyos lépéseket kell tennünk nagy óvatossággal és odafigyeléssel” – magyarázta.

Hogy meddig húzódhat még ez az ügy, erre azt válaszolta Crenguța Leaua ügyvéd, hogy, ha a külföldi befektető nem nyújt be megsemmisítés iránti keresetet, akkor az elkövetkező hónapokban fellélegezhet az ország, ha azonban fellebbeznek, akkor körülbelül két évig is eltarthat még az ügy.

„Mi már nyertünk meg, ugyanez a csapat, egy megsemmisítési keresetet a román állam számára, abban az értelemben, hogy a befektető megsemmisítési kérelmét elutasították. Ilyenen már mentünk át, tudjuk, hogy ez egy nehéz és összetett eljárás, de azt is tudjuk, hogy meg lehet nyerni” – mondta az ügyvédnő. Hozzátette, hogy ebben az esetben mi lesz, arról, „amikor tisztán látjuk majd a felperesek érveit, ha ez lesz a helyzet, akkor tudok majd részleteket mondani, egyelőre ez lehetetlen”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?