Több száz beteg perelte be a államot, hogy kiharcolja a kezelés költségeit
Az elmúlt tíz évben ötszáz krónikus beteg bírósági döntés nyomán kapta meg a szükséges kezelésének a költségeit a román államtól. Ők a bíróságon vívták ki az élethez való jogukat, de sokan nem voltak ennyire szerencsések: vagy zsebből kellett kifizessék a több ezer eurós kezelést, vagy az életüket veszítették, legyőzte a szervezetüket a betegség.
A 39 éves Roxana megnyerte a pert, neki ötezer eurót kell visszafizessen az állam. A nőnél 2020-ban petefészek-daganatot diagnosztizáltak, amely a műtét után kiújult. Önállóan kereste a megfelelő kezelést, saját költségén Németországban és Olaszországban végeztette el a vizsgálatokat, számol be a Digi24 hírtelevízió. Kiderült, hogy célzott terápiára van szüksége, olyan gyógyszerre, amit más típusú rákos megbetegedések kezelésére használnak, de nála az vált be. Ezeket a gyógyszereket off-labelnek nevezik, és Románia nem téríti meg az ilyen kezelés költségeit. Roxana öt hónapig 5000 eurót fizetett zsebből, de kifogyott a pénzből, ezért beperelte az államot, és nyert. A per kulcsát egy korábbi egészségügyi miniszter nyilatkozata jelentette, aki nyilvánosan azt mondta, hogy az off-label gyógyszereket is ki fogják fizetni, de ez soha nem történt meg. A bíró pedig úgy ítélte, az állam nem tartotta be a szavát.
Egy ilyen ígéretnek jogi relevanciája van abban az értelemben, hogy a betegek számítottak erre a kezelésre, jogos elvárás alakult ki. A bíró pedig úgy ítélte meg, az állam nem teljesítette a kötelezettségét, mondta el a hírtelevíziónak Dan Cimpoeru ügyvéd.
Cezar Irimia, a Rákbetegek Egyesületei Szövetségének az elnöke rámutatott, egyre több beteg tudja, hogy bíróságon követelheti jogait, és meg is teszi, de előfordul, hogy az ítélet már nem segít. Volt olyan beteg, aki a per elindítása után négy nappal elvesztette a betegséggel vívott harcát. Egy per hozzávetőleg egy hónapig zajlik.
CSAK SAJÁT