Tizenhat napon át a nők elleni erőszak súlyosságának tudatosítására összpontosítanak

A Romániai Béke Intézet (PATRIR) a Kolozsvári Szövetséggel (civil szervezetek, intézmények, hatóságok, magán vállalatok és magánszemélyek csoportja) közösen szervezi meg november 25. és december 10. között az Együtt Kolozsvárért | Alianța Clujeană | Cluj Unites16 napos kampány a nemi alapú erőszak ellen elnevezésű rendezvényt – hívják fel közleményükben a figyelmet a szervezők.

Az eseménysorozat fő helyszíne Kolozsvár, emellett néhány tevékenységet Bukarestben vagy online tartanak meg. A szervezők célja, hogy a Kolozs Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal (DGASPC) közösen hozzájáruljanak a nemi erőszak tudatosságának növeléséhez, de emellett pénzalapokat is gyűjtenek a nemi erőszakot túlélők kolozsvári menedékhelyeinek támogatására.

Mint felhívják a figyelmet: a kampányt világszerte minden évben november 25. (a nők ellen elkövetett erőszak elleni nemzetközi nap) és december 10. (az emberi jogok nemzetközi napja) között szervezik. Ez a két dátum is jelzi, hogy a nők elleni erőszak egyben az emberi jogok megsértése is. A kezdeményezés idén 30 éves. 1991 óta a globális kampányt több mint 185 országban, több mint 6000 szervezet – köztük az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), kormányok, civil társadalmi szervezetek, alulról szerveződő szervezetek is megtartják

 

A 16 nap alatt számos eseményt és tevékenységet szerveznek Kolozsváron, de nemzetközi szinten is, a tájékoztató és oktatási rendezvényektől kezdve a nyilvános kiállításokon és filmesteken át a workshopokig és szemináriumokig. A kolozsváriak filmesteken, slam poetry-n, utcai fotókiállításon, fenntartható divatbemutatón és művészeti kiállításokon vehetnek részt – közölték.

Más események, mint például a nemi erőszakkal kapcsolatos kérdésekről szóló közösségi beszélgetéssorozat, a különböző területeken – például a politikában, a technológiában, az üzleti életben – tevékenykedő nők találkozója, az áldozatvédelemről, a munkahelyi zaklatásról szóló jogi és oktató műhelyfoglalkozások stb. online is elérhetőek lesznek a résztvevők számára az egész országból és azon túlról.

„A Kolozsvári Szövetség | Alianța Clujeană | Cluj Unites – vállalatok, helyi hatóságok, civil szervezetek, iskolák és számos más szervezet összefogása, melynek célja az inklúzió előmozdítása, valamint hatásos gyakorlati eredmények elérése, annak érdekében, hogy Kolozsvár minden polgára – különösen minden nő és lány – biztonságban legyen, tiszteletben tartsák és támogassák az egyenlő jogaik és lehetőségeik meglétét. Célunk, hogy egy közöse megálmodott jövőt teremtsünk Kolozsvár számára” – írják közleményükben.

További információk a kampányról, valamint a programról IDE kattintvan érhetők el.

(Címlapkép: Pixabay)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?