Titkosszolgálati mozgások: a SRI éléről igazol vezetőt a PNL?

Ellenzéki politikusok szerint a 2024-es választási „szuperév” előtt a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) kaphat vezető szerepet Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) lemondott igazgatója. A lépés azért sem mellékes, mert az ország működését jól ismerő bel- és külföldi elemzők szerint Romániát „a titkosszolgálatok vezetik.”  

Eduard Hellvig hétfőn közölte: lemond a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatói tisztségéről. Sajtónyilatkozatában azt mondta, elérte az igazgatói megbízatása átvételekor kitűzött szakmai célokat, így elérkezettnek látja az időt, hogy lezárja a SRI élén töltött életszakaszát. Hozzátette: döntéséről „nyíltan tárgyalt” az elmúlt hetekben Klaus Iohannis államfővel, akinek köszönetet mondott a munkája során nyújtott támogatásért. A távozó SRI-igazgató szerint „hibás gyakorlat", hogy Romániában a tisztségben lévők többsége a végsőkig ragaszkodik a hatalomhoz, és adott esetben csak kényszer hatására mond le róla. Úgy vélekedett: a demokrácia szempontjából is „egészségesebb", ha az SRI-igazgató megbízatása, akinél „jelentős mennyiségű kényes információ gyűlik fel", záros időtartamú.

Mint arra az MTI beszámolójában emlékeztetett, Eduard Hellviget, a PNL volt alelnökét és európai parlamenti képviselőjét az akkor - a PNL éléről - frissen államfővé választott Klaus Iohannis államfő javaslatára 2015 februárjában választotta meg az SRI igazgatójává a kétkamarás román parlament. 

Az elnök hétfőn közleményben tudatta, hogy „tudomásul vette" az igazgató lemondását, ugyanakkor elismeréssel írt arról, hogy Hellvig irányítása alatt a román hírszerzés „visszanyerte hitelét" és a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus elvét, valamint az alkotmányos korlátokat tiszteletben tartó, korszerű nemzetbiztonsági intézménnyé vált. Klaus Iohannis államfő a Románia Csillaga érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki Eduard Hellviget. Az erről szóló - a szociáldemokrata Marcel Ciolacu miniszterelnök által ellenjegyzett - elnöki rendelet hétfőn jelent meg a hivatalos közlönyben.

Iohannis és Hellvig: újabb megegyezés? Fotó: Agerpres

Cătălin Drulă, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke rövid Facebook bejegyzésében azt írta, hogy Hellvig, a PNL egykori főtitkára, Iohannis volt kampányfőnöke a SRI vezetőjeként is folyamatosan politizált. „Hivatalosan is visszatér a PNL-be, amelynek az utóbbi években is de facto vezére volt” - fogalmazott az USR vezetője. Claudiu Târziu, a szintén ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség vezetői bizttságának elnöke közösségi oldalán azt írta: „Hellvig távozik a SRI éléről, valószínűleg a PNL élére. Ami gondot jelent a demokrácia szempontjából”. 

„Milyen gyönyörű év lesz 2024” - jegyezte meg ironikusan Facebook oldalán Vladimir Ionaș szociológus, politikai elemző Hellvig lemondása után.  Barabás T. János, a budapesti Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője a romániai kormányváltásról szóló legutóbbi elemzésben emlékeztet rá: Denis Deletant szerint Romániát a titkosszolgálatok vezetik. A brit történész nemrég megjelent könyvében arról ír, hogy 1990-ben a román titkosszolgálatok vezetői eltulajdonították az állam külföldön lévő legalább egymilliárd dollár értékű vagyonát; ebből irányították a kilencvenes években a privatizációt, és a romániai gazdasági és politikai változásokat.

„A román szolgálatok működését az különbözteti meg a többi NATO-tagállam szolgálataitól, hogy az átláthatóság hiánya egy nem hatékony parlamenti ellenőrzéssel párosul; a szolgálatoknak képviselőiken keresztül már külön finanszírozási forrásaik, cégjeik vannak; emellett pedig döntően befolyásolják a médiát. Románia az afganisztáni háborúban való szövetségesi részvétele idején vált Washington fontos partnerévé. A román szolgálatokat a polgári titkosszolgálat, a SRI koordinálja, utóbbi rendelkezik információkkal a politikusok korrupciós ügyeiről, és emiatt is a legfontosabb tényező a Johannis államfő vezette Nemzetbiztonsági Tanácsban” - írja elemzésében Barabás T. János. A kolozsvári származású elemző szerint a nemrég lezajlott kormányátalakítás során is „Iohannis, vagyis a SRI emberei kerültek előtérbe, maga Marcel Ciolacu kormányfő is a szolgálatok együttműködője, fiatalabb korában a hatóságoknak tett titkos jelentéseket”. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?