Templomépítésbe kezdett az alig félezres református gyülekezet a Szatmár megyei Hadadon

A templomépítés magába sűríti mindazt, amit a keresztény magyarság fontosnak tart, hirdeti, hogy Krisztus követői vagyunk, és ez olyan alap, amit semmilyen földi erő nem képes megrengetni – jelentette ki Magyar Levente, a magyarroszági Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Szatmár megyei Hadadon az új református templom alapkőletétele alkalmával.

A képre kattintva galéria nyílik | Fotók: Kiss Gábor

A partiumi község 420 fős református gyülekezete két évtizedes próbálkozás után vág bele az építkezésbe, miután régi, 15. századi temploma a földmozgások hatására menthetetlenné vált – mondta az ünnepi istentiszteleten Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

A telekvásárlást, tervezést a magyar állam is támogatta, és a hadadiak az építkezés alatt is számíthatnak a budapesti segítségre – ígérte Magyar Levente. Rámutatott: nem olyan idők járnak, amikor a közösségek új építkezésekbe vágnak, ezért az itteni templomépítés a Kárpát-medence, a világ magyarságának figyelmére érdemes – számolt be az MTI.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az új református templom alapkőletételén

Beszédében kifejtette: a hadadi régi templomhoz hasonlóan „az emberek által rakott kőfalak meghasadhatnak, de a gondviselésbe vetett bizalmunk soha, (...) sem földmozgás, sem háború, sem válság, semmilyen egzisztenciális fenyegetés, maga a halál sem mozdíthatja ki a helyéből”. Ebből a hitből ered a hadadiak elszántsága is, hogy templomot építsenek - mondta. Az istenhit és az abból eredő állhatatosság mellett a templom a magyar örökséghez való ragaszkodás hordozója is lesz, magyarul, a protestantizmus tanai szerint fog hangzani benne az ige – tette hozzá.

A Partium és Erdély peremvidékén „a protestáns hitvallás összefonódik a nyelvünkért és a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemmel”, ha az itteni elődök nem őrzik meg, a jelenlévők talán nem is beszélnének magyarul - mutatott rá a politikus. „Önök itt megőrizték a lángot, a kegyelembe vetett hitet, az állhatatosság krisztusi erényét, hűségüket magyar hazájukhoz. Legyenek büszkék erre az egyedülálló örökségre, ragaszkodjanak hozzá, mutassanak példát a továbbiakban is mindannyiunknak” – mondta Magyar Levente.

Bogdán Szabolcs János püspök igehirdetésében hangsúlyozta, hogy „aki templomot épít, jövőt épít”. Elmondta: a hadadiak két évtizede várnak a történelmi pillanatra, miután Szent László korabeli szentéllyel rendelkező műemlék templomuk életveszélyessé vált. A püspök szerint Isten feladatot bízott a gyülekezetre, az egyházkerületre és mindazokra „akinek a szívére helyezte a templomépítés ügyét”. Fontos, hogy megépüljön a templom, ahogy fontos, hogy élő gyülekezet, „lelki templom is legyen” – hangsúlyozta, bejelentve, hogy a KRE év végéig gyűjtést hirdetett a hadadi templom javára.

„Nekünk olyan megtartó erőnk van, amely az utóbbi ezer évben is itt tartott minket” – mondta a helyiek hitét hangsúlyozva beszédében Magyar Lóránd Szatmár megyei RMDSZ-es képviselő is. Tolnay István nagykárolyi esperes arra intette a gyülekezetet, hogy minden nehézség ellenére tartson ki célja mellett.

Tőtős Beáta helyi lelkész szerint a gyülekezet tíz év alatt kétszer vágott bele sikertelenül a tervezésbe, míg tavaly Budapest, Bukarest és a Hadadról elszármazottak segítségével sikerült telket vásárolni, elkészíteni a templom tervét. "Sokszor vártam a csodát, és Isten megmutatta, hogy mi magunk vagyunk a csoda" - fogalmazott.

Balog Ferenc polgármester azon reményének adott hangot, hogy lesznek, akik az új templomot megtöltik, és arra kérte a jelenlévőket: továbbra is támogassák a kis hadadi gyülekezet erőfeszítéseit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?