Teljes sebességgel belehajtott négy evező fiatalba egy motorcsónak a Dunán (VIDEÓ)

Turistákkal teli motorcsónak szelt ketté kedd délben egy kajakot, amelyben négy 14 és 16 év közötti fiatal edzett. A megdöbbentő eset a Dunán történt, Orşova közelében. A sportolók életben maradtak.

Amint egy szomszédos vízijárműből készült videófelvételen is látszik, kedden 12 óra 30 perc körül a motorcsónak teljes sebességgel belefutott a négyszemélyes kajakba, gyakorlatilag átment rajta. A négy kiskorú sportoló közül az egyik megsérült, őt kórházba szállították, ám végül nem volt szükség a beutalására. A fiatalokat sikerült biztonságban partra szállítani a baleset után, közölte a Mehedinţi megyei rendőrség. A közlemény arról is beszámol, hogy gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indult nyomozás az ügyben.Az Antena hírtelevízió részleteket is megtudott az esetről. Tudósításuk szerint a motorcsónakot vezető férfi meg sem állt, hogy segítsen a vízbe esett gyerekeken, akiket végül más turisták segítettek ki a vízből. A motorcsónak konkrétan kettészelte a törékeny kajakot, így a fiatal sportolók csoda folytán menekültek meg.

A baleset egyik 15 éves érintettje szerint a motorcsónakot vezető férfi nem is figyelt oda, hogy merre halad, hiába kiabáltak, hogy felhívják magukra a figyelmet. A motorcsónak sofőrje azt állítja, nem vette észre a kajakot, azt pedig, hogy az ütközés után továbbhajtott a part irányába, azzal magyarázza, hogy turistákat szállított, akiket le kellett raknia.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?