Tavaly mintegy 120 ezer látogatója volt a Mini-Erdély Parknak és a Bogárparknak

Az előző évhez hasonlóan 2023-ban is hozzávetőlegesen 120 ezer látogatója volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn kialakított Mini-Erdély Parknak és Bogárparknak.

A műemlék épületek makettjeit felsorakoztató Mini-Erdély Park, illetve a Romániában őshonos bogarakat és rovarokat bemutató Bogárpark ötletgazdája, Fazakas Szabolcs az Agerpres hírügynökségnek elmondta, látogatóik 65-70 százaléka román nemzetiségű, a többiek jórészt romániai vagy magyarországi magyarok. Más országokból egyelőre kevés turista érkezik.

Mint hangsúlyozta, a nyári hónapok a legforgalmasabbak, ilyenkor 1500-2000 látogatót is jegyeznek naponta, de egész évben van érdeklődés a létesítmények iránt, így azok télen is nyitva tartanak, csak azokon a napokon zártak be, amikor erősen havazott.

Mini-Erdély Park |Fotó: Szász Csaba

Fazakas Szabolcs beszámolt arról is, hogy a Mini-Erdély Park tavaly Olaszországban elnyerte az Arany Póni díjat, amelyet a legjobb és legkreatívabb tematikus parkoknak ítélnek oda.

„Ez a díj a munkánk elismerése, ugyanakkor a visszaigazolása annak, hogy jó volt az ötlet, amelyet megvalósítottunk (...) Sokan mondták, hogy nincs értelme Székelyudvarhelyen létrehozni ezt a parkot, hogy nem fognak idejönni a turisták, hogy egy autópálya mellett kell megépíteni. De mi nem adtuk fel” – magyarázta.

A Mini-Erdély Parkban Erdély 125 történelmi épületének makettje látható, a bemutatott épületek közül több is az UNESCO Világörökség része.

Az ennek közelében kialakított Bogárparkban két méter magas óriásrovarok, illetve 3D-s nyomtatóval készített kisebb modellek is ki vannak állítva. A parkban 18 óriás méretű, robotizált példányt lehet látni, amelyek Romániában honosak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?