Tánczos Barna: módosítottuk a jogszabályt, 15 napra csökkent a kilövési engedélyek érvényessége

Megváltoztatták a lakott területeken kárt okozó vadak kilövésére vonatkozó jogszabály bizonyos előírásait, miután szerdán napvilágra került, hogy kártevő medve helyett egy kapitális egyedet, egyes zöld szervezetek szerint az Európa legnagyobbjaként is számon tartott Arthur néven emlegetett példányt lőhettek ki a Kovászna megyei Ozsdola közelében.

Eddig a kilövési engedély kibocsátásától számított 60 napos időszakban volt lehetőség kilőni a megnevezett egyedet, arról pedig nem szólt az előírás, hogy ezt ki teszi meg. A csütörtöktől érvénybe lépett új szabályozás értelmében a kilövési engedély 15 napig érvényes, és a kérdéses vadat csak a kilövést kérvényező vadásztársaság személyzetének tagja terítheti le – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

Kijelentette, ezzel a jogszabály-módosítással elérték, hogy kizárják annak a lehetőségét, hogy idegen személy hajtsa végre a kilövést. Kifejtette, néhány évvel ezelőtt még bevett szokás volt, hogy ugyan indokoltan kérték a vadásztársaságok egy problémás, az emberek testi épségére is veszélyt jelentő egyed kilövését, azonban volt rá példa, hogy ez csak az engedély kiadása után nyolc hónappal történt meg. Csütörtöktől erre már nincs lehetőség, a problémás vadat 15 nap alatt ki kell iktatni. Tánczos Barna kifejtette, hogy tavaly 12, tavalyelőtt pedig 9 ember veszítette életét medvetámadás következtében, idén pedig egy személy hunyt el ebből ez okból.

Románia egyedül küzd a hatalmas populációval

A Digi24 televíziónak nyilatkozva azt mondta, mindig is a vadásztársaságok feladata volt a problémás egyedek beazonosítása, illetve kilövése, függetlenül attól, hogy ki vesz még részt a vadászaton. Hozzátette, az Arthur medvét leterítő ausztriai Emanuel von und zu Liechtenstein nem vadászhatott egyedül, az ozsdolai vadásztársaság munkatársainak el kellett kísérniük őt. Tánczos Barna nyomatékosította, hogy személy szerint nem tudja, hogy a vadászatot kifejezetten Arthur kilövésére vagy egy másik medvéére szervezték, ennek vizsgálata ugyanis még folyamatban van.

Fotó: Agent Green

Mint mondta, Romániában legkevesebb 7000 medve él. Arra a kérdésre pedig, hogy Ausztria vagy Svájc miért nem hajlandó medvéket befogadni Romániából, azt válaszolta, hogy a két ország azzal érvelt, hogy ott mintegy száz évvel ezelőtt kilőtték az utolsó egyedeket, ezért megjelenésük gondot okozna a mezőgazdaságban és a turizmusban. A miniszter véleménye szerint mivel az Európai Unió országai közül Romániában él a legnagyobb medvepopuláció és küszködik is vele, a többi tagállamnak is segíteni kellene ebben.

Tájékoztatott, hogy Arthur trófeája az országban maradt, mivel a törvény nem teszi lehetővé az elszállítását. „Nem tudom, hogy mennyit ér a trófea, hogy fel fogják-e értékelni, és azt sem, hogy mennyit fizetett a herceg, hogy kilőhesse. Nem vagyok vadász, nem értek ezekhez a dolgokhoz. Nem értem, hogy egy olasz állampolgár miért érzi szükségét annak, hogy Romániába jöjjön kacsákra lőni” – fejtette ki.

Több bűnügyi eljárás is indult

A Kovászna megyei ügyészség átvette a kilőtt kapitális példány ügyét a rendőrségtől és orvvadászat, valamint engedély nélküli fegyverhasználat gyanújával vizsgálódnak. Valentin Teodorescu kézdivásárhelyi főügyész úgy nyilatkozott a HotNews-nak, hogy a Kovászna megyei rendőrség is eljárást indított azért, mert Arthurt természetvédelmi területen lőtték ki. A kovásznai rendőrség fegyverekre szakosodott osztálya pedig vizsgálja a körülményeket, amelyek közepette március 13-án leterítették a vadat. Az ügyészség hivatalból indított eljárást orvvadászat és engedély nélküli fegyverhasználat gyanújával.

Az ügyet kirobbantó romániai Agent Green szervezet, valamint az osztrák VGT közös szerdai közleményében hangsúlyozzák, hogy a herceg a környezetvédelmi minisztérium egy problémás, háztáji gazdaságokban kárt okozó nőstény egyed kivégzésére vonatkozó engedélye alapján lőtte ki a kapitális hímet.

​A két szervezet fenntartja, hogy a herceg nem a kártevő nőstény egyedet terítette le, hanem az erdő mélyén, a lakott területektől távol élő hímet. Az Agent Green évek óta figyelte az állatot természetes környezetében, és vad, az ember jelenlétéhez hozzá nem szokott példány volt, az Ojtoz–Ozsdola Natura 2000 természetvédelmi terület volt az élőhelye. 17 éves volt, és a Romániában számon tartott legnagyobb medve, feltehetően az Európai Unió területén is ő volt a legnagyobb.

Tánczos Barna tájékoztatott, hogy Arthur kilövése kapcsán két vizsgálatot indított a környezetvédelmi minisztérium, ahol elrendelték a kilövési engedély kibocsátási procedúrájának felülvizsgálatát. Mint mondta, az ozsdolai problémás egyed kilövésére még február 17-én adtak ki engedélyt, két másikat pedig visszautasítottak.

Arra a kérdésre, hogy valóban a legnagyobb egyed volt-e a leterített Arthur, a miniszter válasza az volt, hogy „nem tudom, ki mondhatja meg, melyik a legnagyobb medve az országban, talán természetfölötti ereje van. Nem tudom, hogy a legnagyobb vagy a legkisebb volt, hogy Arthurnak vagy Ionițának hívták”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?