Tájékoztató kampány indul a kálium-jodid tabletták szedéséről és tárolásáról

Tájékoztató kampányt indít jövő hét elején a kormány és az egészségügyi minisztérium a kálium-jodid tabletták szedéséről és tárolásáról.

A szaktárca vasárnapi tájékoztatásában hangsúlyozta, jelen pillanatban nincs semmiféle olyan veszély, amely szükségessé tenné jódtabletta szedését, a minisztériumnak azonban felelőssége kiosztani ezeket a lakosságnak, illetve tájékoztatni az embereket a helyes használatukról.

Illusztráció: Pixabay

A 0 és 40 év közötti korosztálynak szánt tabletták kiosztását április második felében kezdik el, a szaktárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) által megszabott eljárás szerint – derül még ki a tájékoztatásból.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn még úgy fogalmazott: jövő héten osztják szét a iași-i gyógyszergyártól rendelt kálium-jodid tablettákat. Ezeket az Ukrajnában dúló háború miatt március elején rendelte meg a kormány. A tárcavezető korábban azt mondta, a közegészségügyi igazgatóságokra szállítják a tablettákat, hogy a hozzáférés biztosítva legyen, hétfőn azonban már azt közölte, hogy a készítményeket a háziorvosoknak kell szétosztaniuk a 40 év alatti lakosság körében.

Dr. Vass Levente egészségügyi államtitkár a Maszolnak korábban elmagyarázta, a jódszükséglet fiatal korban nagyobb, hiszen egy fejlődő szervezetről beszélünk. Várandós nőknél fokozottan nagyobb az igény a jódbevitelre, míg felnőtt korban a testsúlyra számított jódigény sokkal kisebb. Hozzátette, 40 éves kor után a többlet jód – amit bevinnénk egy kálium-jodid tablettával – nagymértékben fokozza annak a kockázatát, hogy a pajzsmirigy működése súlyos autóimmun megbetegedésbe csapjon át, vagy a pajzsmirigy szerkezetében már létező gócok aktiválódjanak a plusz jódbeviteltől és autoimmun, illetve számos egyéb betegséget okozzanak.

Továbbá az államtitkár szerint a minisztérium feladata az, hogy a tájékoztató kampány segítségével a szakemberek kiszűrhessék az olyan betegeket, akik egészségügyi okokból nem kaphatnak jódtablettát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?