Szörnyű baleset: három fiatal életét vesztette, ketten súlyosan megsérültek
Három ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy közúti balesetben, ami a Vâlcea megyei Mihăești településen történt vasárnap éjszaka. Két személyautó ütközött össze, a mentésben több tűzoltó- és mentőegység vett részt.
Az első vizsgálatok szerint egy 25 éves, Râmnicu Vâlcea-i fiatalember túl nagy sebességgel hajtott be egy kanyarba. A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy 67 éves férfi által vezetett személygépkocsival.

A 25 éves sofőr életét vesztette. Meghalt az autójában utazó két kiskorú is, mindketten 17 éves lányok.
A Vâlcea megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetben öt ember volt érintett, a tűzoltók először az egyik autó roncsai közé szorult két embert mentették ki; ők eszméletüknél voltak, és együttműködtek a mentőkkel. A másik járműben utazó három fiatal életét nem tudták megmenteni.
A két súlyos sérültet a Vâlcea megyei sürgősségi kórházba szállították.
CSAK SAJÁT


