Szobor-vita Sepsiszentgyörgyön: feltételhez köti a román szervezetek követelését Antal Árpád

A Petőfi Sándor-szoborállítással „tükörben” Mihai Eminescu szobrának felállításához követel területet és támogatást a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma, illetve a magyarellenességről elhíresült Calea Neamului Egyesület. Antal Árpád polgármester válaszul leszögezte: nem ül tárgyalóasztalhoz a románok szervezetek képviselőivel, amíg azok „a város és a magyar közösség ellen dolgoznak”, és vissza nem vonják a Sepsiszentgyörgy önkormányzata ellen indított pereket.

A székelyföldi román civil szervezeteket tömörítő fórum azt követően fordult beadvánnyal, vagy inkább követeléssel a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz, hogy – amint arról beszámoltunk – a polgármesteri hivatal Petőfi Sándor egész alakos szobrának megalkotására hirdetett pályázatot. A kiírásra négy erdélyi és két magyarországi szobrász készített tervet, és a szakmai zsűri november 30-ig választja ki a nyertest. Jövő év júliusában avatják fel a műalkotást a villanyrendőr közelében, az Arany János-szoborral szemben lévő téren, hiszen közismert a két néhai költő barátsága, így szobruk Sepsiszentgyörgyön is egymás közelében lesz.

A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke, Dragoş Burghelia beadványában azt kérte, hogy ha Petőfi Sándor szobrot kap Sepsiszentgyörgyön, akkor az egyenlő bánásmód és méltányosság jegyében, „tükörjellegű eljárásként” állítsanak Eminescu-szobrot is, és mindkettőt avassák fel egyidejűleg. Ehhez feltételhez szabják, hogy az önkormányzatnak egy kedvező és méltó területet, valamint a Petőfi-szobor állításával azonos mértékű támogatást is kellene adnia, míg az Eminescu-szobor pályázatát és az elbírálást a fórum vállalja. A Dragoş Burghelia beadványában kifejtette, hogy a román és a magyar költők szobrának egyidejű avatása az etnikumok közötti harmónia és az etnikumok közti párbeszéd üzenetét közvetítené.Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester | Fotó: az önkormányzat Facebook-oldala

Antal Árpád polgármester levélben válaszolt a románok civil fórumának, leszögezve: nagy tisztelője Mihai Eminescunak és Petőfi Sándornak, s nincs elvi kifogása az ellen, hogy Eminescunak is szobrot állítsanak Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat költségén. A sepsiszentgyörgyi elöljáró azonban hozzátette: éppen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma pereskedése akadályozta meg, hogy a városban két utcát a két költőről nevezzenek el. „Ha nem tették volna, a Petőfi-szobor helye a Mihai Eminescu utcában lenne, és lehet, hogy nem is Petőfi Sándor, hanem Mihai Eminescu szobrát avatnánk ott” – mutat rá Antal Árpád.

A polgármester felidézte, hogy a Petőfi-szobor állítását a Hármas Alapítvánnyal partnerségben valósítják meg, amely mindig korrektül és konstruktív javaslatokkal járult hozzá a sepsiszentgyörgyi közösségi kezdeményezésekhez. „Ilyen egyenlő, méltányos és tükörjellegű hozzáállást várnánk el a románok civil fórumától is” – mutatott rá Antal Árpád, leszögezve: kész asztalhoz ülni a románok civil fórumának képviselőivel, amint azok bizonyosságot tesznek, hogy felhagytak a város és a magyar közösség elleni tevékenységükkel.

Antal Árpád csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumától két per visszavonását várja el: egyik ilyen a városzászlót jóváhagyó kormányrendelet elleni eljárás, a másik az a per, amivel a civil fórum azt szeretné elérni, hogy a Szemerja negyedi sportbázis és stadion ismét kerüljön az állam tulajdonába.  A polgármester felidézte, hogy hosszú utánajárás révén, néhány éve sikerült elérni, hogy a kormány a városnak adta a sportbázist, ám a civil fórum azóta is pereskedik, hogy a létesítmény visszakerüljön az államhoz, amely évtizedekig nem tett semmit azzal, miközben az önkormányzat rövid idő alatt fel is újította.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Antal Árpád szerint a másik pert a sepsiszentgyörgyi városháza zászlójával kapcsolatosan indította a románok civil fóruma, miután mind az önkormányzat, mind a kormány a jogszabályokat betartva hivatalosította a jelképet. A Maszol érdeklődésére Antal Árpád elmondta: mindkét pert a Brassói Táblabíróság tárgyalja, és még nem született végleges döntés.

Kapcsolódók

Kimaradt?