banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Szent György Napok: nagy ünnep, kevés szeméttel

Hétvégén igazi fesztiválhangulatot kínált a 31. Szent György Napok. Hömpölygött a tömeg a főtéren és a gazdag és igényes kézműves vásárban, megteltek a lacikonyhák, a színpadokon egymás váltották a fellépők. Kicsinek bizonyult a város főtere a Szent György Napokat záró látványos tűzijáték ideje alatt, de az azt megelőző Bagossy Brothers Company koncertjén is. A szervezők legmértéktartóbb becslései szerint is 18 ezren vettek részt a zárókoncerten és tűzijátékon.

Knop Ildikó a sepsiszentgyörgyi városnapok főszervezője hétfőn arról számolt be, hogy a 185 program közül mindössze egy maradt el, az M Stúdió tűzshow-jára a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem kerülhetett sor. A kulturális hét 40 előadása közül egy stúdiótermi produkciónál maradtak helyek, a többi teltházas volt. A Szent György Napok főszervezője szerint ismét sikerült Erdély nem csak legnagyobb, hanem legcivilizáltabb városünnepét megtartani.

Fotó: Szent György Napok

Négy helyszínen a magyar és a hazai pop, rock, alternatív és népzene nagyjai és a legbulisabb helyi zenekarok léptek színpadra. A főtéri színpadon a Bagossy Brothers Company, a Csík Zenekar, Connect-R, a Halott Pénz, Lidia Buble, Moby Dick, Knock Out is megtalálta a közönségét. Kiemelkedő minőségű és hangulatú produkciót mutatott be a helybéli Raklap alternatív-punk zenekar, illetve Luiza Zan és a Sepsi Gospel Band, akik bebizonyították, hogy a sepsiszentgyörgyi zenekaroknak az élvonalban a helyük.

Fotó: Szent György Napok

Az Erzsébet parkban és a múzeumkertben több mint 2000 gyerek vett részt a kütyümentes foglalkozásokon. A Közösségi színpadon modern tánc, kortárs tánc, aerobik, néptánc és folklórműsorok váltották egymást. Összesen 26 csoport lépett fel, a nézőtér folyamatosan tele volt. Az egykori Cigarettagyár udvarát a fiatalok vették birtokba. Az Ifjúság bázisán, a nappali tevékenységeket, műhelyfoglalkozásokat, közönségtalálkozókat, valamint az esti bulikat is beleszámítva, mintegy 1800 fiatal fordult meg.

Fotó: Szent György Napok

A múzeum melletti romudvarban berendezett Borudvarban hét pincészet és szaküzlet mellett egy pálinkafőző és egy sajtkészítő kínálta a termékeit. Az oda betérők fogyottak is rendesen. Becslések szerint 8000 ember fordult meg a Borudvarban, akik a finom nedűk mellett csak pizzából, több nyolcszázát fogyasztottak el. A műsornak megfelelően kilenc együttes lépett fel. Bár a helyszín zsúfolásig megtelt, sokan hiányolták az egykori múzeumkerti Borudvar meghitt, bensőséges hangulatát.  

Fotó: Szent György Napok

Az idei Szent György Napokon rendhagyó módon négy Pro Urbe díjat osztanak ki. Idén a város legrangosabb kitüntetését Kató Béla erdélyi református püspök, Jánó Mihály művészettörténész, Puskás Bálint volt alkotmánybíró és szenátor, illetve Șanta Carol atlétikaedző vette át.

Beváltak a repoharak, szemétmentes volt a városnapok

Az idei Szent György Napok újítása, hogy kizárólag újrahasználható poharakba mérték a sört. Ettől a műanyag hulladékmennyiség jelentős csökkentését remélték és ez be is igazolódott. Az első italméréskor 10 lejes garanciáért adták a repoharat, amit minden újratöltéskor kimostak, kicseréltek. A városnapok szervezői 21 ezer újrahasznosítható poharat biztosítottak az ünneplőknek, amelyeket többször kimostak és visszaforgattak.

Ennek meg is látszott az eredménye, hiszen senki nem dobta földre ezeket. A palackos vagy dobozos üdítők vagy sörök csomagolóanyagai sem sokáig maradtak a földön de még a kukákban sem, mivel az élelmes guberálók gyorsan begyűjtötték azokat az 50 banis betéti díj miatt.

A városnapok szervezői szerint a lacikonyhák csaknem 34 ezer miccset, valamint mintegy 15 ezer poharas és nyolcezer dobozos sört adtak el. A #Sepsi feliratos poharak több mint egynegyedét nem váltották vissza, vélhetően szuvenírként megtartották a felhasználók. Sepsiszentgyörgy önkormányzata ezentúl minden köztéri rendezvényen ilyen poharakat vezet be.

Fotó: Szent György Napok

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tájékoztatása szerint már elkezdődött a 32. Szent György Napok szervezése elkezdődött amelyre jövő évben április 24 és május 4-e között kerül sor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?