Székelyudvarhelyi tragédia: négymillió forintos segítség a Katolikus Karitásztól

A hétfőn összeomlott székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának kérésére a Katolikus Karitász négymillió forintos támogatást nyújt az érintett diákok és családjaik anyagi kárának enyhítésére.

A Katolikus Karitász azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy együttérzését fejezi ki és az áldozatok felé, valamint a kollégium diákjai segítéséhez szeretnének azonnali támogatással hozzájárulni. A Katolikus Karitász az Erdélyben működő Gyulafehérvári Caritas helyi szervezeteinek együttműködésével biztosítja a segítség gyors célba juttatását: a szervezetek beszerzik és elszállítják a szükséges eszközöket és folyamatos kapcsolatot tartanak a helyi krízisbizottsággal - írták. Jelezték azt is, hogy a Katolikus Karitász és a Gyulafehérvári Caritas már több alkalommal indított közös projektet, most is ez az együttműködés teszi lehetővé a katasztrófára adott gyors választ.

A Katolikus Karitász az Erdélyben működő Gyulafehérvári Caritas helyi szervezeteinek együttműködésével biztosítja a segítség gyors célba juttatását Fotó: Szász Csaba

Az együttműködés célja a krízishelyzet enyhítése mellett a diákok hosszabb távú támogatása is - tették hozzá. Felhívták a figyelmet arra, hogy aki szeretne támogatásával hozzájárulni, lehetősége van csatlakozni a karitász akciójához online támogatással a www.karitasz.hu oldalon, illetve átutalással a 12011148-00124534-00100008 bankszámlaszámon „Székelyudvarhely" közleménnyel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?