Százéves születésnapját ünnepli január 1-jén a szatmárnémeti Hiripi Terézia, akik december 31-én Kereskényi Gábor polgármester is köszöntött a kerek évforduló alkalmából.

„Soha nem kaptam ennyi figyelmet életemben, nagyon boldog vagyok. Sok köszöntést kaptam a családtól, a rokonoktól, a külföldön élők is felköszöntöttek, de a polgármesterre nem számítottam” – meséli Terike néni a Maszol.ro-nak.

Mint megtudtuk, az okiratok kicsit csalnak, ő száz évnél is idősebb. A Szatmár megyei Óváriban született 1921. december 28-án, de ekkor már a születésekről szóló dokumentációkat lezárták, és nem is tulajdonítottak nagy jelentőséget a dolognak, így akkor került nyilvántartásba a baba, amikor újraindult a munka a községházán – január 1-jén. A család legkisebb, nyolcadik gyermekeként jött a világra.

Nem is kell részletezni, mennyi történelmi eseményt élt át az elmúlt száz évben. Talán a legmeghatározóbb számára a kollektivizáció volt, amikor kénytelenek voltak „önként” lemondani a család földterületeiről, állatokról, szerszámokról. Férje is és ő is a kollektívában dolgozott nyugdíjba vonulásig, 1976-ban költözött be Szatmárnémetibe.

A 21 évvel idősebb férje 91 évesen hunyt el, tehát az utódok bízhatnak a hosszú életben – a génjeikbe van írva. És hogy mekkora a család? Hiripi Teréziának két gyermeke, három unokája, négy dédunokája van, a család egy része Szatmárnémetiben, egy része Magyarországon, egy része pedig Szlovéniában él.

„Ha gyermekkoromara visszaemlékszem, édesanyám mindig azt mondta: tanuljunk, olvassunk sokat. A házban minden este olvastak nekünk a szüleink, a petróleumlámpa fényénél. Soha, semmiben nem szenvedtünk hiányt a legnehezebb időkben sem, a szüleim mindent megtettek, hogy ne szűkölködjünk semmiben. De ami talán a legfontosabb: soha nem veszekedtek édesapámmal. Normális életet éltünk, most visszagondolva talán túl normálisat is” – emlékszik vissza gyermekkorára lánya, Berendi Erzsébet.

Teri néni pedig az olvasást ma sem hagyta abba, jelenleg az És mégis mozog a föld elolvasására készül. Wass Albert regényeit kétszer olvasta, A funtineli boszorkányt háromszor. Mindezt szemüveg nélkül, bár egy időben használt olvasószemüveget. Emellett a Duna tévé lelkes „fogyasztója”, „mert ott mindig magyarul beszélnek”.

Azt nem tudja, hogy a kórház hogyan nézhet ki belülről, annyira beteg soha nem volt, hogy odakerüljön. Az utóbbi évben egy picit gyengült, a család már nem engedi, hogy egyedül járjon a lakásban, de egészségügyileg csak a rakoncátlankodó vérnyomását kell kordában tartani.

A kérdésre pedig, hogy mi a hosszú élet titka, a Maszol.ro-nak elárulta: „Mindig addig kell nyújtózkodni, amíg a takaró ér. Gazdagnak pedig lélekben kell lenni, mert a pénz elveszi az emberek eszét.”