banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Szakadár területek függetlensége: így reagáltak a romániai politikai pártok Putyin bejelentésére

A legnagyobb romániai pártok, a kormány- és az ellenzéki oldalon egyaránt megfogalmazták álláspontjukat arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság elismerése mellett döntött hétfő este.

Mint ismert, Putyin döntését tévébeszédében jelentette be, és alá is írta a kelet-ukrajnai szakadár államok elismeréséről szóló elnöki rendeletet. Továbbá felkérte az orosz parlament két házát, hogy támogassa döntését, és ratifikálja a két szerződést. Az orosz törvényhozás erről a tervek szerint kedden szavaz.

RMDSZ: Felelőtlen döntés született

„Felelőtlen döntésnek tartjuk, hogy Moszkva elismerte a két ukrajnai szakadár köztársaságot, és az Ukrajnát megszálló orosz katonai erők nem a békefenntartás céljából, hanem területszerzési agresszió céljából vonultak be Ukrajnába” – közölte Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

Amint a Facebookon közzétett bejegyzésében megjegyzi, ezzel nemcsak a térség és Európa békéjét fenyegetik, hanem Oroszország a nemzetközi jog alapjait is felrúgja. „Támogatjuk az Európai Unió álláspontját, és a NATO tagjaként Romániának a legnagyobb felelősséggel végeznie kell a munkáját, hozzájárulva a diplomáciai békés megoldás keresésében, az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz és a NATO védelmi akcióihoz” – tette hozzá.

PSD: Románia továbbra is szolidáris Ukrajnával

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke állásfoglalásában kijelentette, hogy Oroszország ezzel a tettével áthágja a nemzetközi jog szabályait. A döntés a NATO keleti szárnyának és a Fekete-tenger térségének fokozott megerősítését vonja maga után, és egyszerre helyezkedik szembe az NATO-val, valamint az Európai Unióval, ez pedig szankciók bevezetését is feltételezi.

„Románia továbbra is szolidáris Ukrajnával. A romániaiak biztonságban vannak a NATO ernyője alatt” – nyomatékosította a pártelnök hozzátéve, hogy a PSD a nemzetközi normák tiszteletben tartását, Románia és az állampolgárai biztonságát támogatja. „De mindezeken túl aggódunk a szomszédainkért és a régiónkért. Békére és jólétre van szükségünk, nem pedig háborúra. Ha a helyzet úgy kívánja, a szomszédos államokkal segítünk a menekülteken” – jegyezte meg.

USR: Putyin így akarja visszaállítani a Szovjetuniót

Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke is azt nehezményezte közleményében, hogy Oroszország áthágja a nemzetközi jogszabályokat és egyoldalúan rúgja fel a minszki megállapodásban foglaltakat azzal, hogy elismeri a donyecki és a luhanszki szakadár területek függetlenségét.

„Az USR elítéli Valgyimir Putyin döntését. Egy önhatalmaskodó vezető erőszak révén akarja megváltoztatni Európa biztonságát, erre válaszként drasztikus szankciók bevezetésére van szükség. Minden országnak joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról döntsön. Elfogadhatatlan, hogy az egyik ország a másiknak fegyveres fenyegetések által diktál” – fogalmaz közleményében Cătălin Drulă.

Meglátása szerint Romániának NATO- és EU-tagállamként szolidárisnak kell lennie Ukrajnával. „Európa a szabadság és a demokrácia kontinense kell hogy maradjon”. Az ügyvezető pártelnök szerint a történelem megismétli önmagát, a jelenlegi helyzet hasonlít a Transznisztriában, az Abháziában, a Dél-Oszétiában és nem rég a Krím-félszigeten történtekhez, amihez újdonságként hozzáadódik az álhírek terjesztése és a történelem újraírásának különös egyvelege, ami által Putyin az egykori Szovjetuniót akarja visszaállítani.

„A Szovjetunió siralmas véget ért és nem tér vissza Európába. A kelet-európai népek a szabadságot választották” – írja állásfoglalásában az USR-s politikus.

PNL: Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának durva megsértése

A Nemzeti Liberális Párt Kalus Iohannis államfő állásfoglalását tette közzé, miszerint Románia határozottan elítéli, hogy az Orosz Föderáció elismerte az ukrajnai Donyeck és Luhanszk önjelölt köztársaságok „függetlenségét”.

Az elnök által kiadott közlemény szerint Oroszország tette a nemzetközi jog, valamint Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának durva megsértése.

„Oroszország megszegi a minszki megállapodások aláírójaként vállalt kötelezettségeit is, amelyek így értelmüket vesztik. Oroszország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, cselekedeteivel veszélyezteti a világ békéjét és biztonságát, amelyet maga az ENSZ Biztonsági Tanácsa garantál, szándékosan megsértve az ENSZ Alapokmányában és a Helsinki Záróokmányban lefektetett nemzetközi jogi elveket. A nemzetközi közösségnek határozottan, azonnal és egyértelműen szankcionálnia kell Oroszország e felelőtlen döntését” – olvasható a dokumentumban.

Iohannis azt is leszögezi, hogy Románia határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, és partnereivel és szövetségeseivel összehangoltan fog fellépni a megfelelő válaszintézkedések érdekében.

Az ukrajnai szakadár régiók elismerésének bejelentését megelőzően Putyin elmondta, hogy a NATO nem reagált Oroszország fő biztonsági garanciaigényeire, egyebek között arra, hogy Ukrajnát ne vegye fel a tagjai közé, és ne telepítsen csapásmérő eszközöket az orosz határok közelébe. Putyin azt hangoztatta, hogy a mai Ukrajnát Lenin és a bolsevikok hozták létre, keleten ősi orosz területeket hozzácsatolva. Véleménye szerint Kijev fenyegetése, hogy Ukrajna saját atomfegyvert hoz létre nem üres hencegés. Rámutatott, hogy Ukrajnának szovjet nukleáris és rakétatechnológiai ismeretei vannak, így hamarabb juthat taktikai nukleáris fegyverhez, mint más országok. Putyin szerint radikálisan megváltozik a globális biztonsági helyzet, ha Ukrajna tömegpusztító fegyverhez jut.

(Címalpkép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?