banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

A PSD toronymagasan nyerné a választásokat egy friss felmérés szerint

Ha holnap tartanák meg a parlamenti választásokat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 36 százalékos támogatottsággal megnyerné azt, miközben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19 százalékot érne el, derül ki a CURS közvélemény-kutató cég által szeptember 8-a és 10-e között készített felmérésből, amit a PSD rendelt meg, az eredményé pedig vasárnap tették közzé.

Meglepő eredményt hozott a közvélemény-kutatás a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságáról, a szélsőségesen nacionalista pártot ugyanis a harmadik legerősebb politikai alakulatként 14 százalékon mérték, míg a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) alkotta szövetség mindössze 11 százalékon áll a felmérésben. E szerint az RMDSZ támogatottsága 5 százalék, tette közzé a G4media hírportál.

A megkérdezettek 43 százaléka azt válaszolta, hogy jól informált, 32 százalék szerint pedig nagyon jól tájékozott a jelenlegi politikai válságról. A válaszadók 45 százaléka úgy vélekedett, hogy a PSD-nek nem kellene külön bizalmatlansági indítványt benyújtania a Florin Cîțu vezette kormány ellen, miközben hajszálnyival kevesebben, 43 százaléknyi válaszadó szerint önálló indítvánnyal kellene megbuktatnia a kormányt a Szociáldemokrata Pártnak.

Amennyiben a parlament megszavazza a miniszterelnök ellen az USR-PLUS–AUR által benyújtott bizalmatlansági indítványt, akkor 35 százaléknyi válaszadó szerint az USR–PLUS bent marad kormányban, míg 24 százalék azt látja valószínűnek, hogy Klaus Iohannis kisebbségi kormányt támogat majd.

Az előrehozott választásokra mint a politikai válságot lezáró lehetséges alternatívára rákérdezve a megkérdezettek 42 százaléka azt mondta, csak így lehet kilábalni a kormányválságból, míg 45 százalék szerint nem ez a megfelelő megoldás.

A CURS által telefonon megkeresett 861 személy válaszaiból összeállt felmérés szerint az emberek 36 százaléka elsősorban az elszabaduló árak miatt aggódik, 16 százaléknyian az online oktatás újbóli bevezetésétől tartanak, míg 14 százalék a politikai válságot, 13 százalék a koronavírus negyedik hullámát, 8 százalék a vásárlóerő csökkenését, 6 százalék az egészségügy helyzetét, 3 százalék pedig a korrupciót nevezte meg aggodalma fő okaként.

(Címlapképi illusztráció: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?