Súlyos állapotba került a férfi, aki egy évig szedte a fájdalomcsillapítókat koronavírus ellen

Súlyos állapotban szállítottak kórházba egy Neamţ megyei férfit, aki egy éven keresztül minden nap paracetamolt és algocalmint vett be, így próbált védekezni a koronavírus-fertőzés ellen. Az esztelen öngyógyítás többet ártott, mint használt, a férfinek ugyanis tönkrementek a veséi.

Az 55 éves férfit egy iaşi-i klinikán kezelik, és a kórház szóvivője közölte a sajtóval, hogy a veseműködése már soha nem lesz a régi, jelenleg az egészségügyi intézmény nefrológiai (vesegyógyászat) osztályán akut veseelégtelenséggel kezelik.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a beteg egy éven keresztül minden nap bevett legalább egy tabletta fájdalomcsillapítót azzal a céllal, hogy megelőzze a koronavírusos megbetegedést, és amikor rosszul érezte magát, még több gyógyszert vett be naponta. Az öngyógyítási kísérlet a veséinek tönkremenetelét okozta, nagy az esély rá, hogy csak vesedialízissel lesz képes folytatni az életét.

A kórházi szóvivő egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a fájdalomcsillapítók túladagolásának egyik leggyakoribb mellékhatása a veseelégtelenség, illetve károsíthatják a gerincvelőt is, amely éppen a fertőzések ellen védelmet nyújtó leukocitákat termeli. Hangsúlyozta: mielőtt bármilyen gyógyszeres kúrába kezdenénk, beszéljünk az orvosunkkal.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?