Stadionnyi szemetet gyűjtött össze tavaly a háromszéki köztisztasági vállalat

A Sepsiszentgyörgyön és további 37 közigazgatási egység területén tevékenykedő TEGA Rt. tavaly összesen 50 779 tonna hulladékot gyűjtött össze és szállított a lerakóba. Ez akkora mennyiség, hogy az ebből keletkezett szemétdomb jóval nagyobb lenne egy stadionnál, érzékeltette Máthé László.

A köztisztasági vállalat vezetőjének elmondása szerint a tavaly begyűjtött teljes hulladékmennyiség 2020-hoz viszonyítva 12 százalékkal nőtt, akkor ugyanis 44 717 tonna hulladék gyűlt össze. A Tega igazgatója felhívta a figyelmet, hogy Románia legtöbb megyéje nem teljesíti a hulladékgyűjtési előírásokat, Kovászna megye azonban a szelektív gyűjtésnek és a lakosság odafigyelésének köszönhetően teljesíti, így idén a köztisztasági vállalat nem kényszerül áremelésre.

Az igazgató ugyanakkor rámutatott, hogy a vállalat a maga részéről fizet a lerakóra kerülő hulladékért, amit nem lehet újrahasznosítani. E szerint a lécfalvi lerakóra kerülő hulladék tonnájáért tavaly még 218,50 lejt fizetett a TEGA, idén azonban már 231 lejt kell fizetniük.Szemétválogatás a lécfalvi telepen | Fotó: Kovács Zsolt

Máthé László tájékoztatása szerint a tavaly összegyűjtött 50 779 tonna hulladék több mint fele vegyes, vagyis nem újrahasznosítható, háztartási szemét volt. A 31 569 tonna háztartási szemét a lécfalvi lerakóba került. A mennyiség többi része szelektíven gyűjtött papír, fém, műanyag, üveg valamint lebomló, biohulladék, továbbá építkezési és elektronikai jellegű hulladék volt.

Az igazgató szerint a sepsiszentgyörgyi tömbházak környékén még mindig sok az olyan háztartási hulladék, amiben újrahasznosítható anyag van. Erre lehet megoldás a pilótaprogramként bevezetett okos konténer, amely egyéni fogyasztókhoz köti a hulladékot, így pontosan tudják, hogy ki, mikor és mit dobott el. Ez a rendszer azt is lehetővé teszi, hogy az emberek annyit fizessenek, amennyit szennyeznek és arra is fény derül, hogy melyik lakó nem figyel a szelektív gyűjtésre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?