Jövőre már zsebre megy a lakossági hulladékkezelés: „annyit fizetsz, amennyit eldobsz!”

Az „annyit fizetsz, amennyit eldobsz!” elv jövő évi bevezetésével jelentősen átalakulhatnak a hulladékgazdálkodási rendszerek és a lakosság hulladékgazdálkodási szokásai, hiszen várhatóan kevesebbet fizet a szemétszállításért az a család, amelyik alaposan megválogatja az általa termelt hulladékot. Ezzel szemben a jelenleginél többe kerül a szemétszállítás annak, aki mindent válogatás nélkül dob el.

A több mint 150 ezer háromszéki hulladékgazdálkodását megszervező Kovászna megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) igazgatója, Ambrus József a Maszolnak elmondta: a nemrégiben életbe lépett kormányrendelet célja, hogy alapos szelektív válogatásra bírja a háztartásokat, hogy csökkenjen a lerakókba kerülő szemétmennyiség. A hulladék begyűjtőket 2019 januártól arra kötelezik, hogy megkülönböztetett árat vezessenek be.

Négy lehetőség közül kell válasszanak: vagy a hulladék térfogata, a súlya, a begyűjtés gyakorisága alapján számláznak, vagy a szemétszállító cég által forgalmazott zsákok méretének függvényében kell majd fizetni a szemétszállítást. Ambrus József arra is figyelmeztet, hogy az új törvény bevezeti a tonnánként 30 lejes illetéket minden lerakóba kerülő háztartási hulladék után, így mindenkinek az az érdeke, hogy csökkenjen a lerakott szemét mennyiség.

Háromszék azon kevés megyék közé tartozik, ahol sikerült elindítani az integrált hulladékkezelési rendszert, tavaly októbertől működik az egész megyét kiszolgáló, lécfalvi hulladékkezelő központ, ahol egyrészt lerakják a háztartási szemetet, illetve elemeire válogatják a lakosság által zsákokba gyűjtött szelektív hulladékot, mutatott rá Ambrus József. Hozzátette: ilyen átfogó hulladékgazdálkodási rendszer, amely a háztartásoktól a hulladékbegyűjtésen és kezelésen át az újrahasznosítható hulladék értékesítésig mindent leföd, Kovászna megye mellett csak Argeș, Beszterce és Botoșani megyékben működik jelenleg.

Mint arról beszámoltunk, az integrált hulladékkezelő központ beindításával egy időben bevezették a „kétpilléres” hulladékbegyűjtési rendszert, miszerint a magánházaktól egyik héten a háztartási hulladékot, másik héten a zsákokba, szelektíven válogatott szemetet szállítják el. A Kovászna megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) igazgatója szerint a 9 hónapja működő rendszer eredményességét már számadatok is igazolják, ugyanis sikerült jelentősen csökkenteni a lerakóba kerülő szemétmennyiséget.

A 36 háromszéki közigazgatási egység hulladékgazdálkodásával foglalkozó Öko Sepsi Társulás adatai szerint falvakon 35,33 százalékkal csökkent a lerakóba kerülő vegyes hulladék, hiszen a lakosság már nem dobja el a komposztálható hulladékot, a fűvet és nyesedéket. Városon 11,27 százalékkal csökkent a háztartási szemét mennyisége. Ezzel párhuzamosan idén április és június között a tavalyi második negyedévhez képest, falun 2,67 százalékról 14 százalékra emelkedett a szelektív hulladék mennyiség míg városon 11,14-ről 20,10 százalékra emelkedett a szelektíven válogatott és biológiailag lebomló hulladék mennyisége, számolt be Ambrus József.

Távol vannak még a szelektív gyűjtési céltól

Hozzátette: bár javulnak a mutatók, de Háromszéken még messze vannak a 2019-re érvényes 35 százalékos szelektív gyűjtési céltól. Az igazgató szerint évente legalább négy alkalommal elemzik a lécfalvi lerakóba kerülő hulladékok összetételét is. Ez szerint jelenleg a háztartási hulladékban 10 százalékban marad benne a szelektív hulladék, viszont nagyon nagy  - mintegy 50 százalék - a zöld és biológiailag lebomló hulladék.

Ambrus József szerint mindez januártól az „annyit fizetsz, amennyit eldobsz” elv bevezetésével megváltozhat, hiszen a lakosságnak érdeke lesz alaposan megválogatni, hogy mi kerül a háztartási hulladék közé. A Tega köztisztasági vállalat a sepsiszentgyörgyi magánházakhoz már 120 literes kukákat helyezett ki, amelyekbe külön lehet gyűjteni a zöldhulladékot és nyesedéket, ami komposztálóba kerül. Falvakról viszont nem szállítják el a zöldhulladékot, hiszen ott van hagyománya a háztartási komposztálásnak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?