Simion-ügy: Választ kapott Nicolae Ciucă Ciolacutól

Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt kérte szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnöktől, hogy hozza nyilvánosságra azoknak a dokumentumoknak a tartalmát, amelyek alapján George Simionnak tilos Ukrajna és a Moldovai Köztársaság területére lépnie.

Ugyanakkor kérte, hogy Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság elnöke, illetve Mihai Busuioc, a Számvevőszék elnöke sürgősen ellenőrizze, mire költötte a Románok Egyesüléséért Szövetsége (AUR) a párttámogatásként felvett összegeket.

Ciucă a Facebookon tette közzé követeléseit. Az AUR elnökének Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból való kitiltásáról azt írta, a román állampolgároknak joguk van ismerni a jelöltet, és ha nem adják ki az erre vonatkozó információkat, azzal ahhoz a „speciális művelethez” nyújtanak segítséget, amelynek célja Simiont bejuttatni az elnökválasztások második fordulójába. Az AEP, illetve a Számvevőszék elnökének azt üzente, „alapos a gyanú”, hogy az AUR-nak járó pártszubvencióból 14 millió euró az AUR-hoz közel álló vállalatokhoz jutott, számolt be az Agerpres.

Fotó: Nicolae Ciucă Facebook-oldala

Kijelentette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) a romániai demokráciát és gazdasági stabilitást sodorta veszélybe azzal, hogy az alkotmánybíróságot felhasználva megerősítette George Simion választási esélyeit. „A PSD az AUR támogatásával akar kormányozni a választásokat követően, Victor Pontával a miniszterelnöki székben” – állította a PNL elnöke, aki szerint Ciolacu a birtokában lévő információkat a választások második körében akarja felhasználni.

Az épp Londonban tartózkodó Marcel Ciolacu a News.ro beszámolója szerint hazugságnak nevezte a PNL államfőjelöltjének felvetéseit. „Én megértem, hogy amikor tehetetlen vagy kétségbe esel és ideges leszel. Nem csak te, az egész csapat, amelyik a választási kampányt vezényli. De nem számítottam arra, hogy a katonaság volt parancsnokaként, volt kormányfőként, a Szenátus jelenlegi elnökeként, a román állam második embereként ilyen kérése legyen” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette azt is, hogy szerinte a román állampolgárok saját maguk fogják eldönteni, hogy ki lesz Románia elnöke, illetve, hogy kik kerülnek be a választások második fordulójába.

Fotó: Marcel Ciolacu Facebook-oldala

Közölte, korábban érdeklődött az érintett államoknál George Simion kitiltásáról, választ a titkosszolgálatokon keresztül kapott, és már nem is emlékszik pontosan a részletekre. „Az viszont bizonyos, hogy nem volt szó arról, hogy Simion úr orosz kém lenne vagy hogy orosz kémekkel találkozott volna” – mondta Ciolacu, aki szerint ez az egész eset az AUR-vezérnek kedvez, mert a vád eszkalálódott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?