Sepsiszentgyörgyön iskolakezdéskor indulnak a Lábbusz járatok

Sepsiszentgyörgyön a harmadik iskolai évet indítják a Lábbusz járatokkal. A kisdiákoknak ismét lehetőségük lesz, hogy szeptember 11-től, tehát már az első iskolai napon felnőttek kíséretében gyalog sétáljanak iskolába. Az elmúlt években töretlen népszerűségnek örvendő Lábbusz program működtetéséhez önkéntes kísérők jelentkezésére van szükség, hívják fel a figyelmet a szervezők.

A Sepsiszentgyörgyön, 2021 tavaszán indított, országos szinten úttörő program olyannyira népszerű lett, hogy több hazai város is átvette, de Magyarországról is érdeklődnek iránta.

Fotók: Kristó-Gothárd Hunor

Az új iskolai évben is 10 Lábbusz járat indul Sepsiszentgyörgyön, amelyek összesen több mint 13 kilométert fednek le, és a város 7 iskolájába juthatnak el gyalog a tanulók. A Lábbusz-program lényege, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába, hiszen ez az egyik legbiztonságosabb, legegészségesebb és legszórakoztatóbb módja a reggelek indításának.

Buslig Kincső, a sepsiszentgyörgyi Lábbusz program koordinátora szerint az elmúlt iskolai évben minden reggel 130-150 gyerek csatlakozott az előre kijelölt gyűjtőpontokon és vonultak együtt iskolába. A közösségi program sikere nagyban múlik azon, hogy minden nap legyen 18 felnőtt önkéntes, aki elkíséri a gyerekeket, hívta fel a figyelmet a szervező.

Hozzátette: Sepsiszentgyörgyön jó közösség van, és mindig voltak, akik vállalták a Lábbusz „sofőr” szerepet. Tavaly közel 570 önkéntes vett részt az akcióban, köztük szülők, tanárok, színészek, orvosok, sportolók, újságírók és intézményvezetők. Akik idén is szeretnének részt venni, jelentkezhetnek a szervezőknél a 0744830819-es telefonszámon vagy a kincso.szekely@sepsi.ro e-mail címen.

A Lábbusszal utazó sepsiszentgyörgyi gyerekeket idén is különböző nyereményekkel ösztönzik a programban való részvételre, például könyvjelzőkkel, csecsebecsékkel, vizes palackokkal, esernyőkkel, pólókkal vagy hátizsákokkal, amelyeket a Lábbusz-matricák gyűjtésével szerezhetnek meg.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat azzal a felismeréssel indította el a Lábbusz-programot, hogy megállapították: egyre több tanulót a szülei fuvaroznak az iskolába, ami befolyásolja a gyermekek önállóságát, fizikai állapotát és hozzájárul a közlekedési torlódások kialakulásához

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?