Lábbusz: naponta 180 sepsiszentgyörgyi gyereket „fuvaroznak gyalog” iskolába

Közel két éve töretlen népszerűséggel működik a sepsiszentgyörgyi Lábbusz-program. A hétfői iskolakezdéssel idén is elindult a 10 Lábbusz járat, amellyel naponta körülbelül 180 gyerek jár gyalog iskolába.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2021-ben azért indította a Lábbusz-programot mert felismerték, hogy egyre több tanulót a szülei fuvaroznak az iskolába, ami befolyásolja a gyermekek önállóságát, de hozzájárul a közlekedési torlódások növekedéséhez is. Ezzel szemben, amióta működik a Lábbusz-program, reggelente sok vidám társaság gyűlik össze a város különböző pontjain és indítja a napot biztonságos és egészséges sétával. A sepsiszentgyörgyi kezdeményezés ragadós volt, ugyanis az elmúlt időszakban számos erdélyi településen indultak Lábbusz járatok.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által kezdeményezett Lábbusz jó példa arra, hogy miként lehet alacsony költségvetésből, a közösség bevonásával hasznos és értelmes programot megvalósítani. A Lábbusz járatok sikere ugyanis jelentős mértékben attól függ, hogy a közösség tagjai önkéntes tevékenységként vállalnak-e „buszsofőr” feladatot. Sepsiszentgyörgyön az elmúlt évben 570 önkéntes buszsofőr kísérte iskolába a gyerekeket, köztük tanárok, színészek, orvosok, sportolók, újságírók, intézményvezetők, különböző munkaközösségek és civil szervezetek képviselői és természetesen számos olyan szülő, akinek szimpatikus a kezdeményezés. A Lábbusznak naponta legalább 18 felnőtt kísérőre van szüksége, ezért arra kérik mindazokat, akik tehetik, hogy jelentkezzenek, hogy önkéntesként elkísérik a tanulókat az iskolákba.

Sepsiszentgyörgyön tavaly bővítették a programot és 3 új Lábbusz járatot adtak hozzá a meglévőkhöz, így a város 7 iskoláját kiszolgáló járatok száma már 10-re nőtt. Hétfőn a vakáció végeztével újraindult a sepsiszentgyörgyi program, és ezen a héten a szülők és a helyi önkormányzat képviselői kísérik iskolába a gyerekeket. A már jól bejáratott gyakorlat szerint minden hétköznap reggel, előre meghatározott pontokon gyülekeznek a gyerekek és felnőtt önkéntesek kíséretében gyalogolnak iskolájukig. Az akcióban részt vevő iskolások naponta pontokat gyűjtenek és jutalmazzák kitartásukat, hiszen akinek sikerül összegyűjtenie 100 pontot, az ajándékba kap egy kerekes iskolatáskát.

A sepsiszentgyörgyi Lábbusz program menetrendje erre a linkre kattintva olvasható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?