Senkinek sem jó a zűrzavarosan módosított tanévszerkezet – szervezeti vezetőket kérdeztünk

Elégedetlenséget váltott ki az oktatási rendszerben érintettek körében az aktuális tanév szerkezetének megváltoztatása, elsősorban a tavaszi vakáció meghosszabbítása, valamint a végzős évfolyamok áprilisi, online oktatási rendszerbe történő kényszerítése. A pedagógusok és a szülők egybehangzó véleménye szerint az oktatási tárca döntése azért sajnálatos, mert a pedagógusok, diákok és szülők egyaránt üdvözölték, hogy a második félévben a hagyományos módon kezdődött az iskola, és ehhez jobban kellett volna ragaszkodniuk a döntéshozóknak. A Maszolnak nyilatkozó szervezeti vezetők hozzátették, az oktatás szervezésében a helyi és nem az országos fertőzési arányokat kellene figyelembe venniük.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) részéről elsősorban azt nehezményezik, hogy az intézkedéseket kaotikus módon fogadták el – mondta portálunknak Ferencz Salamon Alpár országos szakmai alelnök. „Sok összevisszaságot okoztak a döntéshozatal során bekövetkezett hirtelen változtatások, amelyek nem a jó hangulatot, vagy éppenséggel a hatékonyságot szolgálták” – fejtette ki a szervezet álláspontját az alelnök.

Megjegyezte továbbá, hogy érthető módon, azokon a településeken, ahol indokolt a korlátozások bevezetése a magas fertőzöttségi arány miatt, oda kell figyelni a gyermekek biztonságára, ellenben a döntéshozatal következetessége sok kívánnivalót hagyott maga után, ami hozzájárult az amúgy is zavarosságáról híres közoktatási rendszerben a további zűrzavaros állapothoz.

Ferencz Salamon Alpár szerint azért sem a legjobb megoldást választotta a minisztérium, mert a felzárkóztatást nem biztosíthatják ezáltal. A tanévszerkezetet úgy kellett volna módosítani – vélte –, hogy a végzős diákok vizsgára történő alaposabb felkészítését tegye lehetővé, illetve a nem végzősök esetében a tananyag megfelelő elsajátítását.

„Azzal, hogy a gyermekeket elküldtük vakációra a két egyhetes tavaszi szünidő között, nem szolgálja az említett célt. Ugyanakkor a magas fertőzési rátát mutató településeken az online oktatásra való áttérés lett volna az ideális megoldás, máshol viszont maradhatott volna az iskolába járás. Ha az elmúlt tizenkét hónap alatt ki tudtuk harcolni, hogy visszatérjünk az iskolákba, azt meg kellett volna őrizni” – hangsúlyozta az RMPSZ szakmai alelnöke.

Mint ismert, a Hivatalos Közlönyben kedden megjelen minisztériumi rendelet szerint április 2. és május 4. között négyhetes vakációjuk lesz az előkészítő osztályosoknak, elemiseknek, V-VII. osztályosoknak, valamint a IX-XI.-eseknek, a végzős évfolyamok az eredeti tervnek megfelelően, április 2. és 11., valamint április 30. és május 9. között mennek húsvéti vakációra. A két vakáció között a vizsgákra készülő diákok online oktatásban vesznek részt. A tavaszi vakáció ideje alatt felzárkóztató órákat lehet tartani azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta 6-nál alacsonyabb, heti 5, havi 20 órában. Ugyanakkor – a megyei közegészségügyi igazgatóságok jóváhagyásával – fizikai jelenléttel működhetnek az óvodák is. Az országos vizsgák dátuma nem változott: a képességvizsgát június 22-e és 25-e között tartják meg, az érettségi írásbeli próbáira únius 28-a és július elseje között kerül sor.

Megjegyezte továbbá, hogy a végzős osztályok áprilisi, online rendszerben zajló oktatásának hatékonysága nagyban függ attól is, hogy a szaktanár milyen módszerrel és mennyire kitartóan adja át a tananyagot. Tapasztalatok szerint a kreatív pedagógusok mindig megtalálták a módját annak, hogy ezt sikerrel végezzék. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy vannak olyan osztályközösségek, amelyekben különböző okok miatt nem minden diák lehet jelen az online órán, és sajnálatos módon a hatékonyságot ez is nagyban befolyásolja – jegyezte meg az alelnök.

„A mostani nyolcadikosokat azért sajnálom különösen, mert megtapasztalták az előkészítő osztály bevezetésének az időszakát, ez a generáció szenvedett a legtöbbet a tankönyvhiány miatt, velük próbáltak ki az új románnyelv-oktatási módszert, amelyre a pedagógusokat alapvetően, rendszerszinten nem készítették fel. Ez a generáció az utolsó évben kapta meg a teljesen új szerkezetű, formájában is az eddigiektől eltérő tételmintáit. Ez az a generáció, amelyet minden áron levizsgáztatni akarnak. És az eredményeik a most zajló próbavizsgán megmutatják a választ arra, hogy mindez mennyiben befolyásolta őket” – részletezte Ferencz Salamon Alpár.

„Keserédes sikerélmény” a szülői szövetség szerint

Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke „keserédes sikerélménynek” tartja a megszületett megoldást. Egyrészt üdvözli, hogy az országos vizsgákat az eredetileg meghatározott időpontban tartják meg, de a tanulók többségére érvényes egyhónapos tavaszi szünidővel nem ért egyet. Meglátása szerint a rendelkezést ugyanaz a káosz jellemzi, mint minden más rendelkezést, és nem érti, a minisztérium miért ragaszkodik hozzá, ha több szakember és a közvélemény is logikátlannak, értelmetlennek gondolja azt.

„Eddig azért valamelyest értettük a meghozott intézkedések lényegét, és részben egyet tudtunk érteni velük, mert láttunk valami kiutat a történet végén, de ennek most végképp nincs értelme. A legnagyobb baj az, hogy jelen pillanatban nincs eszközünk arra, hogy ezt megállítsuk” – fogalmazott Csíky Csengele. Hozzátette, nem látják, a gyermekek hogyan térhetnének májustól vissza az iskolába, és kérdések merülnek fel benne a képességvizsga és az érettségi megszervezése kapcsán is. Úgy látja, „abszolút áldemokratikus” helyzet áll fenn azáltal, hogy az esetszámok folyamatosan nőnek, de a helyi önkormányzatok nem dönthetnek az iskolák nyitva tartásáról.

A vizsgázó évfolyamok még mindig nem lehetnek biztosak benne, hogy mikor lesz a megmérettetés | Fotó: AdobeStock

„Csak azt remélhetjük, hogy valamilyen szinten ezt a tanévet ki tudjuk még húzni, és lesz egy szusszanásnyi idő, amikor lecsillapodnak a kedélyek. Ilyenkor már rég kellene látnunk, hogy mi lesz szeptembertől arrafele” – magyarázta Csíky Csengele.

Hozzátette, más szülői szervezetekkel is kapcsolatban állnak, és azt látják, máshol sem tudják jobban kezelni a járvány okozta problémákat az oktatásban. „Sokat kommunikálunk egymással, rengeteg jelzést kapunk, így halljuk az ellenvéleményeket egy-egy módszerről, ami már megbukott egy másik országban. Az a tapasztalat, hogy máshol sem tudják, mit kellene tenni és mindenki borzasztóan elfáradt” – összegezte a szülői szövetség elnöke, hozzáfűzve, jelenleg nem látják azokat a jogi kereteket, amikbe „bele lehet kapaszkodni”.

Tanfelügyelő: nem kizárt, hogy mégis módosul a képességvizsga ideje

A tanév szerkezetét módosító rendelet nem eléggé átgondolt, akadályokba ütközik a képességvizsga megszervezése – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Kiss Imre háromszéki tanfelügyelő. Elmondta, az új menetrend szerint a többi évfolyam utolsó tanítási hete rácsúszik a nyolcadikosok vizsgaidőszakára.

A háromszéki tanfelügyelő szerint az utolsó iskolai hét általában nagyon zsúfolt, a pedagógusoknak sok bürokratikus feladatuk van a lezárásokkal, a bukásra álló diákoknak adott utolsó esélyes feleltetésekkel, ezzel viszont nem tudnak majd foglalkozni, hiszen felügyelniük kell a képességvizsgán, majd javítaniuk kell a dolgozatokat. A másik probléma az infrastruktúra kapcsán merül fel, hiszen kötelező kiüríteni azokat az iskolaépületeket, ahol a képességvizsga és a dolgozatok javítása zajlik, így ott nem működhet semmilyen más tevékenység, magyarázta Kiss Imre.

Szerinte az utolsó héten online sem lehet a többi évfolyam tanításával foglalkozni, hiszen a képességvizsga miatt nem lesz pedagógus, aki megtartsa ezeket az órákat. A tanfelügyelő szerint mindezek miatt még át kell gondolni a tanév szerkezetét, ezért nem tartja kizártnak, hogy a későbbiekben mégiscsak megváltozik a nyolcadikosok képességvizsgáinak ideje.

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége ugyanakkor jó megoldásnak tartja, hogy a végzős évfolyamokra nem érvényes az egy hónapos tavaszi vakáció, és üdvözli azt is, hogy a két húsvéti vakáció között online oktatásban részesülhetnek. „Mivel nem módosították az érettségi dátumát sem, ez hasznos a diákok számára. Az is előrelépés, hogy ezekben az osztályokban felkészítő órákat tarthatnak, mivel a végzősöknek az érettségi a legfontosabb az idén” – mondta kérdésünkre Vas Péter MAKOSZ-elnök.  

(Címlapkép: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?