Roma felzárkóztatást célzó projekt eredményeit mutatták be Csíkszeredában

„Egyenlő esélyt mindenkinek!” címmel tartottak sajtótájékoztatót a csíkszeredai megyeházán. Bemutatták a Right Egyesület Európai Unió által támogatott, Hargita Megye Tanácsával partnerségben lebonyolított projektjét

„Millió egy dologban, számos önkéntessel" dolgozik együtt a hétfőn bemutatott Right Egyesület – mondta el a szervezet vezetője, Csata Orsolya. Tartanak futó- és úszóedzést, gitárórákat, tanfolyamokat szerveznek, mentorprogramot működtetnek hátrányos helyzetű  roma gyerekeknek, hangzott el.

„Az az igazság, hogy az emberek megszólíthatók, nagyon szívesen segítenek, hogyha kéred őket. Addig van baj, amíg elindul valaki. Ugyanezt láttam a mentorprogramban is, amiben azt szerettem volna elérni, hogy a gyerekekkel minden héten egy órában foglalkozzon valaki, mindegy, hogy tanul, játszik, románul beszél, vagy sétál. Azt gondoltam, legyen egy kapcsolat közöttük. Addig van baj, amíg először találkoznak” – fogalmazott Csata Orsolya.

Mint elmondta, 2300 eurót sikerült nyerniük egy pályázaton a Proteus program keretén belül, a bukaresti CeRe szervezettel közösen. „Azt gondoltam, hogy az volna nagyon fontos, hogy intézmények képviselőivel, vezetőivel beszélgessenek a (bevont roma) emberek. Nagyon jól sikerült, főleg a nők voltak nagyon nyitottak, szívesen beszélgettek a szülésznővel, gyerekorvossal, az oltásokról, millió olyan dologról, amiről mi nők szeretünk beszélni. Folytatni szeretnénk és folytatni fogjuk” – összegzett a civil szervezet vezetője. Hozzátette, vannak helyzetek, amikor negatív megkülönböztetés éri az általuk képviselt romákat, kikergetik őket, vagy be sem engedik például egy cukrászdába. Ennek ellensúlyozására egy plakátkampányt indítanak.

„Büszkék vagyunk arra, amit a Right Egyesület Csata Orsolya vezetésével az elmúlt négy évben elért. Ez egy példamutató folyamat, amely a falak lebontásában sokat segíthetett, megismerhettünk értékes embereket és egy olyan közösséget, amelynek a problémáit általában a szőnyeg alá szoktuk söpörni. Az elmúlt négy év annyiban mindenképpen előre vitt, hogy a társadalmi kohézió, szolidaritás nőjön és egyre jobb megoldásokkal tudjuk minden ember számára biztosítani az oktatáshoz és a munkához való lehetőséget tudjuk biztosítani” – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának leköszönő elnöke, Borboly Csaba.

Fotó: Hargita Megye Tanácsa

Mint elmondta, hasonló a helyzet, mint az itteni (székelyföldi, szerk. megj.) magyarok és a románság között. „Az itt élő románokkal nincsen gond, nagyon jól együtt dolgoznak az emberek, sok vegyes család van. Ellenben néhány száz kilométerrel arrébb rólunk, magyarokról elég negatív a vélemény. Pont erre van szükség nálunk is, a magyarság és a roma közösség között, hogy megismerjük őket és ne egyből távolról taszítsuk el őket, hanem keressük a közös lehetőségeket. Ehhez persze, intézkedésekre, programokra és további adatokra van szükség” – mondta a politikus.

Hozzátette: a múlt év végén elkészült Hargita megye mélyszegénység- és roma stratégiája, ami „Romániában egyedüli, Európában is ritka”. „A cselekvési tervet végrehajtva kultúra, oktatás, egészségügy terén, a helyzetbehozásra hangsúlyt fektetve tudunk lépni előre és nem kell majd szégyenkezni azért, hogy az embertársainkért nem teszünk meg mindent. Talán nyitottabban és közvetlenebbül kell a roma-kérdéssel foglalkoznunk” – összegzett Borboly Csaba.

András Lóránd, Hargita megye Tanácsának mélyszegénység munkacsoportjának vezetője beszámolt arról, hogy megyei szintű felmérés készült a négy évvel ezelőtt elindított folyamat keretében. „Azt a célt tűztük ki, hogy elkezdjünk érdemben foglalkozni a mélyszegénységgel és azon belül a roma közösségek mélyszegénységben élő rétegének helyzetével” – mondta el a szakember. Hozzátette, a felmérés elvégzése előtt nem tudták meghatározni sem lakhatási, sem szociális, sem oktatási kérdéskörben, hogy mi a konkrét helyzet Hargita megyében.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?