A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza folytatja az időszakos kiállítások sorozatát, a legutóbbi ásványkiállítást most pénzkiállítás váltotta le. A nem mindennapi expo – amely a három hónapos időtartamú kiállítások sorozatában a hatodik – díjmentesen tekinthető meg.

A korábbi expo a Gyűjtemények Háza tulajdonosának, Beke Ernőnek a saját kollekcióját képező ásványkiállítása volt, most szintén a gyűjteménye részét képező magyar, magyar-osztrák és román papírpénzek kerültek közszemlére. Azért csak papírpénzek tekinthetők meg, mert a fémből készült társaik kiállítása sokkal nehezebb.

A kiállítást megnyitó Beke Ernő elöljáróban felelevenített, hogy miként született meg a csereeszközöket felváltó pénz. „A pénzt a föníciaiak találták fel, ami véget vetett a cserekereskedelemnek, de magával hozta a kapzsiságot és megerősítette az irigységet. Minden ország igyekezett, hogy saját pénz típust verjen, aranyból, ezüstből, rézből, alumíniumból és más-más fémkeverékekből. Ahogy teltek az évtizedek és évszázadok ezen pénzérméket papírpénzek váltották fel. Megjegyzem, hogy az első papírpénzeket Kínába nyomtatták a VII. században. Az első önálló magyar papírpénzt Tyroler József rézmetsző tervezte, a hivatalosan forintnak nevezett fizetőeszközt a nép Kossuth-bankónak nevezte el, mert minden címleten szerepelt Kossuth Lajos aláírása. Az első kibocsátott címlet, a kétforintos. Kossuth 1848. augusztus 5-én kelt hirdetménye után került forgalomba. Ezen bankót itt is meglehet nézni a mai kiállított papírpénzek társaságában’’ – mondotta Beke Ernő, aki persze nem csak gyűjti a különböző holmikat, hanem alaposan ismeri a történetüket is.

Mint mondotta, kezdetben a nép bizonytalanul, idegenül fogadta a papírpénzt, hisz egy papírfecnibe nem bíztak meg, mint az addigi hagyományos fémpénzekbe. Gyakran vitték be a bankba, hogy a papírpénzt ezüst forintra váltsák és a bank beváltotta. Amikor megszokta volna a nép a Kossuth bankók használatát – hisz csupán egy évig használták – következett a szabadságharc leverése, az új hatalom pedig kihirdette, hogy a Kossuth-bankókat be kell szolgáltatni, amiket aztán elégettek. „Ugyanakkor kihirdették, hogy a Kossuth bankók birtoklásáért börtön jár. Ekkor jött jól a dédszüleink bibliája, ahová el-el rejtettek egy-egy bankót, nekünk, a régipénzgyűjtők örömére” – mondotta.

Arra is kitért, hogy miként került kapcsolatba a régi pénzérmék gyűjtésével. Hangsúlyozva, hogy Kézdivásárhelyen és környékén is többen gyűjtik a régi pénzt, úgy fém- mint papírpénzt, kortól függetlenül.

„Én nagyóvodás kisgyerek voltam, amikor a régi fémpénzek gyűjtéséhez nekikezdtem. Abban az időben igen divatos volt a pénzezés, ami abból állt, hogy kiszámoltuk ki legyen az első ütő, majd a következők. Az első ütő ügyeskedett, hogy olyan pénzt üssön a fal, vagy a deszkakerítéshez ami minél messzebb szökik, gurul, hogy a következő pénzezők ne tudják a pénzérméjét az övékével megközelíteni egy arasznyira, mert akkor elnyerik. Hát nekem akkor is nagy volt az araszom, meg rendelkeztem mindenféle jól szökő pénzéremmel, na meg a csűrdöngölővel is, ami egy nagy fémpénzből állt, alumínium ötpengős vagy ezüst 500 lejes volt. Ezen pénzdarabok voltak a pénzgyűjtőim, na meg a nagy araszom is” – magyarázta, elmondva, hogy az igyekezetét látva az édesanyja egy rossz harisnyából zacskót készített, amit a nyakába akasztott a kezdő érmékkel, és így reggeltől késő estig mehetett a pénzezéses játék. „Abban az időszakban bőven volt román, magyar meg más pénzérem, hisz a pénzbeváltás korszakát éltük meg” – tette hozzá a magyarázatot, hogy miért volt annyi szabad pénzérméje a gyerekeknek.

„A szorgalmas szórakozásnak minden nap szép eredménye volt, így nemsokára sorra teltek meg a dobozok pénzérmékkel. Mondhatom ez volt az alapja a fémpénz gyűjteményemnek, hisz sok duplát is sikerült kapnom, amik majd később más darabra tudtam el cserélni” – mesélte el, hogy miként alapozta meg a fémpénzkollekcióját, ami után a figyelme – egy véletlen folytán – a papírpénzek irányába is kiterjedt.

„A fordulatot a szomszédunkba a nagybajuszú Gábor bácsi köszörűs hozta, aki látta a pénzezési játékunkat, és mosolyogva megjegyezte: én is pénzeztem gyermekkoromba, és amikor nyertem a papírpénzeket is elfogadtam fizetségképpen. Össze is gyűlt egy nagy dobozzal, ami valahol fent, a padláson van. Engem már nem érdekelnek ezek a pénzek, majd egyszer, amikor hazamegyek elhozom neked fiam, ha elfogadod. Én hittem is meg nem is, de ettől a perctől naponta látogattam a köszörűs műhelyt, megkérdezve Gábor bácsit, hogy járt-e otthon, ami Sepsiszentgyörgyöt jelentette. Sok sorozat nem után egyszer csak huncut mosoly kíséretében elém tette a nagyon várt, óhajtott dobozt, ami inkább kisebb ládának felelt meg, amely igen csak súlyos volt. Súlyos volt, mert nagyon sok fémpénz is lapult a doboz aljába, amit egy nagyrakás papírpénz takart el” – mesélte el, hogy miként tett szert a papírpénz kollekció alapjára. Azt is hozzáfűzte, hogy kezdetben magyar-osztrák, magyar és román papírpénzeket kezdett gyűjteni, később bővült német és orosz papírpénzekkel, amelyek nagyságukkal, változatoságukkal lopták be magukat a gyűjtő szívébe.

„A nagy fordulatot az jelentette, amikor érettségizés után egy hónapra kikerültem Magyarországra, Budapestre, Tompa László színész unokatestvéremhez, ahol komoly, idős numizmatikusokkal ismerkedhettem meg, a pénzgyűjtés, annak tárolási módját, értékelését, tisztítását meg sok egyéb csínját-bínját tanultam meg” – mondotta.

Beszélt a kiállításon megtekinthető román pénzekről is. „Az első román papírpénzt 1881. január 19-én nyomtatták, 20-100 és 1000 lejes értékek voltak. A következő román papírpénz 1896-ban látott napvilágot, majd-1915 ben nyomtattak újabb papírpénzeket 1 és 2 lej értékben, amelyek pótolták a fémpénzek hiányát. A következő papírpénzek 1929, majd 1937, 1943, 1947 években nyomtatódtak” – magyarázta, hozzátéve, hogy egyféle pénzt többször is nyomtattak, amit a pénzeken is feltüntettek, de azokból helyszűke miatt inkább egy két darabot állított ki.

A kiállítás-megnyitó végén elmondta, hogy az érdekes anyag május 30-ig lesz megtekinthető, utána Jakabos István mérnök, tanár, amatőr fafaragó munkái váltják, amelynek anyagát a sepsiszentgyörgyi Fülöp László úr adománya képezi.