Raluca Turcan Sepsiszentgyörgyön: munkát adnék a szociális segélyezetteknek

Növelni kell a szociális ellátás hatékonyságát, hiszen sok rászorulóhoz nem jut el az állami támogatás, állapította meg csütörtöki, sepsiszentgyörgyi látogatása során Raluca Turcan. A munkaügyi miniszter szerint nem a szociális segély, hanem az integrált támogatás jelent megoldást, ezért szükség van arra, hogy az állam partnerségeket kössön a civil és üzleti szférával.

A munkaügyi miniszter Makkai Péter szociális ellátásért felelős államtitkár meghívására érkezett Háromszékre, ahol többek között megtekintette a Diakónia Keresztény Alapítvány idősgondozó hálózatát és a fogyatékkal élők nappali foglalkoztató központját, illetve bemutatták neki az afterschool programot.Fotó: Vargyasi Levente

A sepsiszentgyörgyi városházán tartott sajtótájékoztatón Raluca Turcan kifejtette: a tapasztaltak megerősítették abban, hogy a szociális ellátás nem csak a szociális segélyt jelenti, hanem a rászorulók otthongondozását, az egészségügyi, pszichológiai, oktatási támogatásokat amelyekhez szükség a partnerségekre az állam és a civil és üzleti szféra között.

Raluca Turcan emlékeztetett, hogy munkaügyi miniszteri mandátuma elején átvilágították a teljes szociális ellátási rendszert, és kiderült, hogy a legsérülékenyebbek az idősek, a betegek, az egyszülős és a sokgyerekes családok. Emellett arra kerestek megoldásokat, hogy miként tudják a munkaerőpiacra integrálni a szociális segélyekből élőket. Kiderült, hogy országos szinten a szociális segélyből élők 10 százaléka elhelyezkedhetne a munkaerőpiacon, számukra már ajánlottak is állást.

Sok a rosszul kiszámolt nyugdíj

Raluca Turcan munkaügyi miniszter a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár meglátogatását követően elmondta: lezárult a nyugdíjak újraszámolásának első két szakasza lezárult, jelenleg egy számítógépes programot tesztelnek, ahová majd betáplálnak minden adatot. Ettől az az elvárás, hogy megszűnnek a nyugdíjak közti egyenlőtlenségek.

A miniszter közlése szerint kiderült, hogy például Kovászna megyében a nem megfelelően megállapított nyugdíj miatt pereskedők 70 százaléka nyert az állam ellen. Raluca Turcan szerint csak idén emiatt 20.000 lejt kellett kifizetni a háromszéki jogosultaknak, ez az összeg országos szinten az elmúlt öt évben 42 millió lejre rúgott. 

Kapcsolódók

Kimaradt?