banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Rafila: az év vége előtt működőképes lesz az országos rákjegyzék

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy még az év vége előtt működőképes lesz az Országos Rákregiszter, ami azt jelenti, hogy a betegek egységesített adatait a diagnózis felállításakor bevezetik a számítógépes platformba.

„Az Országos Rákregiszter létrehozásáról szóló törvényt már elfogadták. De ne úgy képzeljék el, hogy ez egy füzet, amelybe majd elkezdenek írni” – mondta Rafila a parlamentben. Magyarázata szerint a platformot az ország minden olyan egészségügyi intézménye használni fogja, ahol a rákos megbetegedések diagnózisát felállítják. Mint tavaly írtuk, ez a jegyzék a ráktípusokra vonatkozó egységes információgyűjtést szolgálja.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Rafila most elmondta, hogy a szakemberek elkészítették az informatikai platform közbeszerzési eljárásához szükséges műszaki dokumentációt. „Úgy vélem, hogy a regiszter még az év vége előtt működőképes lesz. Nem akarok ennél derűlátóbb lenni. Inkább mondok év végét, és ha mégis már ősszel használható lesz, annál jobb” – idézte a tárcavezetőt az Agerpres.

A tárcavezető a Ritka Betegségekkel Élők Országos Szövetsége által a parlamentben szervezett konferencián arról is beszámolt, hogy az egészségügyi minisztériumnak szándékában áll létre hozni a Ritka Betegségek Országos Jegyzékét, és hamarosan elkezdik a megbeszéléseket erről a parlamenti szakbizottsággal és egészségügyi szakértőkkel.

A konferencián szó esett a korházak finanszírozásáról is. Rafila szerint Romániában a kórházak finanszírozását felül kell vizsgálni, mert az nincs rendben, hogy a legbonyolultabb és legdrágább eseteket kezelő egészségügyi intézmények ugyanannyi pénzt kapnak, mint azok a kórházak, amelyek általában máshová küldik a betegeket. „Ennek véget kell vetni” – jelentette ki. A miniszter a reális költségeikre és a teljesítményükre alapozná a kórházak finanszírozását, a megoldást pedig egy olyan munkacsoportra bízná, amely az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) és a különböző területek szakembereiből állna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?