FRISSÍTVE – Provokáció? Szavazólapokat próbáltak meg eltüntetni Marosvásárhely mellett

A Maszol forrásai egyértelműen provokációnak tartják azt, hogy ismeretlen tettesek magyarországi levélszavazatokat próbáltak meg eltüntetni, elégetni Marosvásárhely közelében. Az esetet egy helyi, román nyelvű hírportál és annak magyar változata hozta nyilvánosságra, a rendőrség pedig nyomozást indított és a helyszínen összegyűjtötte a bizonyítékokat.

A Punctul.ro helyi hírportál számolt be arról, hogy Marosvásárhely mellett, Jedd közelében egy elhagyatott részen, építési törmelékek között találtak meg több, félig elégett és egy zsákba pakolt magyarországi szavazólapot. Az esetet közzé tevő újságíró egy olvasójuk bejelentése alapján ment ki az elhagyatott helyszínre, ahol állítása szerint nem nyúlt a szavazólapokhoz, és értesítette a rendőrséget.

A Maszol információi szerint a nyomozók csütörtökön a délelőtti órákban kezdték meg a helyszínelést és akkor egyetlen újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió és magyarországi kormánykritikus médiumok közismert munkatársa, Parászka Boróka volt ott a helyszínen, aki forrásunk állítása szerint épp a közelben lakik.

A Maszol által megkeresett marosvásárhelyi forrásunk azt mondta, az a terület, ahol a szavazólapokat megtalálták, „egy eldugott, szemetes vidék, ahová az emberek nem járnak csak úgy sétálni”. Ezért is tartja furcsának, hogy éppen most, éppen ott és ilyen körülmények között találták meg a félig elégetett szavazólapokat.

Március 22-én Márki-Zay Péter, a magyar ellenzék közös miniszterelnökjelöltje Kolozsváron megszervezett közönségtalálkozón vett részt, majd másnap Marosvásárhelyen folytatódott a programja, ahol sajtóreggelire hívtak meg újságírókat, de a Maszol, illetve más erdélyi magyar szerkesztőség sem kapott erre meghívást. Kolozsvári látogatása alkalmával hiába kérdeztük Márki-Zay sajtósát, nem tudtuk meg, hogy kik kaptak meghívást erre a találkozóra, csupán annyi derült ki, hogy a Maszol e-mail címe „lemaradt” arról a listáról, amit az ő rendelkezésükre bocsátottak.

A helybéliek egyszerű és olcsó provokációnak tartják az esetet, és ezt látszik alátámasztani az is, ahogyan a magyar ellenzéki sajtó szinte egyidejűleg felkapta az esetet, azt sugallva, hogy Erdélyben megsemmisítik a kormánypárttal szembenállókra adott szavazatokat, a helyszínen készített fényképeken ugyanis egy-egy szavazólapon tisztán kivehető, hogy az ellenzéki összefogás jelöltjére volt leadva a szavazat. 

Az esetre reagálva a magyar ellenzéki miniszterelnökjelölt Facebook-oldalán közölte, hogy szerinte választási csaláson érték a kormánypártot, ezért azt követeli, hogy „azonnal semmisítsék meg az összes határon túli levélszavazatot”.

Hazugság és provokáció

„Ma olyan felvételek jelentek meg az erdélyi és magyarországi sajtóban, amelyek a Maros megyei Jedden eldobott szavazólapokat mutatnak zsákokba gyűjtve. Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó" - írta Facebook-oldalán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljáró közölte: „Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot.
A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék."
Antal hozzátette, „mindannyian tudjuk, akik levélszavazatot töltöttünk ki, hogy minden lezárt borítékban van azonosító nyilatkozat. Anélkül nem érvényes a szavazat! Nyilvánvaló tehát a lejáratási szándék!"
 

Cikkünk frissül.

(Nyitókép forrása: Punctul.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?