Gyűlnek a szavazatok Háromszéken, segítenek a helyes kitöltésben

Keddig 8300 levélszavazatot gyűjtött össze az RMDSZ háromszéki szervezete, amelyeket eljuttat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára, jelentette be Tamás Sándor. Az RMDSZ megyei elnöke szerint minden háromszéki településen vannak irodák és felelősök, akik segíteni tudnak az azonosító nyilatkozat kitöltésében és a helyes borítékolásban, illetve a borítékot összegyűjtik és időben eljuttatják a konzulátusra.

Tamás Sándor szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a borítékban található tájékoztató alapján, módszeresen csinálják végig a folyamatot, akkor bár szokatlan, de nem bonyolult az eljárás. Nagyon fontos, hogy ne a romániai igazolványokat használják, hívja fel a figyelmet a háromszéki elöljáró, aki szerint az azonosító nyilatkozatot föltétlenül a magyarországi igazolványok – lakcímkártya, személyazonossági igazolvány vagy útlevél – adataival töltsék ki. 

Fotók: Kovács Zsolt

Tamás Sándor rámutatott: a borítékban két szavazólap van, egyikkel az országgyűlési választáson szavaznak, a másik a négy kérdést tartalmazó népszavazás lapja. Csak az egyik kitöltése és visszaküldése is érvényes, ám azt javasolják, hogy töltsék ki mind a szavazólapot, mind a népszavazási lapot. A szavazólapok kitöltése magánügy, ám a mellékletek kitöltésében és borítékolásában az RMDSZ négy városi irodájában, illetve Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király, a Szent Benedek, a Szent Gellért plébániánál, valamint az Írisz Házban és a volt Sepsi OSK ajándékboltban berendezett gyűjtőpontokon is segítenek. Aki igényt tart erre, annak lejegyzik a telefonszámát, email címét és amint átadták a levélszavazatát a főkonzulátusnak, visszaigazolást küldenek, mondta a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.

Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a helyes szavazat leadásához néhány technikai részletre kell odafigyelni. Egyrészt a szavazólapra X-et kell tenni a kiválasztott politikai párt jelképe melletti körbe, majd a szavazólapot a kis borítékba kell helyezni és azt lezárni. Ezt követően az azonosító nyilatkozatot a magyar lakcímkártya alapján kitölteni és aláírni.

A kis borítékot és az azonosító nyilatkozatot a nagy válaszborítékba kell belehelyezni és azt leragasztani. Azért fontos minderre figyelni, mert az érvénytelen szavazat annyit jelent, mintha nem szavaztuk volna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?