Pornófilm szakította meg az online órát egy kolozsvári iskolában

Ismeretlen tettesek rendszeresen megzavarják a kolozsvári Romulus Ladea Művészeti Líceum diákjainak online óráit, az is megtörtént, hogy az illetéktelenek pornófilmet nézettek a gyerekkel a tanügyben használt oktatási platformon.

A Monitorul de Cluj helyi portál beszámolója szerint a jelenség tavaly november óta tart. Az ügyben a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) is vizsgálatot indított, de még nem sikerült azonosítani azokat, akik illetéktelenül belépnek az Adservio nevű platformra.

A kétségbeesett szülők péntek reggel tüntetést is szerveztek az iskola előtt, majd egyenként feljelentést nyújtottak be a rendőrségre, hogy így sürgessék a tettesek kézre kerítését.

Egy hetedikes diák édesanyja azt nyilatkozta a portálnak, hogy a hackerek különböző tevékenységekkel, hangos zenével, káromkodással, felnőttfilmek bejátszásával zavarják meg az órát. Előbb belső vizsgálat indult a tanintézményben, de mivel ez nem vezetett eredményre, a DIICOT-hoz fordultak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ám az ügyészek sem jártak eddig sikerrel. Az Adservio működtetői azt nyilatkozták, hogy ők semmit sem tehetnek, mivel a bejelentkezési linket az egyik diák oszthatta meg a tettesekkel.

„Szülőként azt szeretném, ha ez soha többé ne történjen meg egyetlen gyermekkel sem, hiszen az érintett diákok csak 13-15 évesek. A lányom 15 éves, így meglehetősen érett módon viszonyult a történtekhez, de az lenne a legjobb, ha kisebb osztályokkal ne történne meg hasonló” – mondta egy másik anyuka.

A romániai tanügyben használt Adservio platform online órák megtartására, a házi feladatok és a tananyagok felöltésére, a jegyek virtuális naplóba való bevezetésére ad lehetőséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?