Arad megyében több mint 16 ezer diák továbbra is online tanul

A koronavírus-járvány miatt októberben bezárt iskolák február 8-i újranyitása után is több mint 16 ezer diák számára továbbra is online folyik majd az oktatás Arad megyében.

Mint köztudomású, a tanintézmények három forgatókönyv szerint folytathatják a tevékenységüket. az első, az úgynevezett zöld forgatóköny vazokon a településeken érvénye, ahol a fertőzöttségi arány nem éri el az 1 ezrelekéket: ebben az esetben minden tanuló iskolába mehet.

A második, sárga forgatókönyv az 1 és 3 ezrelék közötti fertőzöttségű településekre vonatkozik (mint például Arad vagy Pécska): e szerint az óvodások és elemi osztályosok mellett a végzős évfolyamok (8. és 12. osztályosok, adott esetben a 13. osztályosok, a szakmunkásképzők és posztliceális képzések záró évfolyamai) lehetnek jelen, a többiek online tanulnak.

Tisztelt szülők, kedves diákok! Február 8-án, hétfőn megkezdjük a második félévet. Nagyon sok volt a kérdés, de csak a...

Közzétette: Csiky Gergely Főgimnázium Arad – 2021. február 5., péntek

Ha a fertőzöttségi arány meghaladja a 3 ezreléket (vörös forgatóköny), csak az óvodások és alsó tagozatosok (0–4. osztályosok) járhatnak iskolába, a többi korosztály internetes távoktatásban részesül.

Az Arad Megyei Tanfelügyelőség pénteki közleménye szerint a megyében 261 iskola 21 571 diákja „esik” az első kategóriába, vagyis a zöld forgatóköny hatálya alá. A sárga menetrend 165 iskolát érint, ezekben 22 026-an járhatak be a tantermekbe, de 16 197 diák továbbra is otthonról követi az órákat. A vörös forgatókönyv 15 iskolára vonatkozik, ezekben 382 tanuló bejárhat, 173 pedig online tanul.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?