FRISSÍTVE: Polgármester kényszerített rabszolgamunkára egy fogyatékos férfit
Az elöljárót emberkereskedelem gyanúja miatt vették őrizetbe. FRISSÍTÉS: A törvényszék döntése nyomán a polgármester vizsgálati fogságba került.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vette szerdán őrizetbe Crevedia polgármesterét, miután a gyanú szerint 2022. januárja óta kizsákmányolt egy fogyatékkal élő férfit.
A hivatalos közlemény alapján három helyszínen tartottak házkutatást, amelynek nyomán különböző feljegyzéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, és emberkereskedelem miatt kérték Florin Petre előzetes letartóztatását is.
Gyanítják ugyanis, hogy az elöljáró tisztségéből adódóan ismerte kizsákmányolt áldozata kiszolgáltatott helyzetét. Egy szellemi fogyatékos személyről van szó, akinek sem családja, sem pedig otthona nem volt. Két évvel ezelőtt került a polgármester Dâmbovița megyei farmjára, ahol nem megfelelő körülmények között szállásolták el, fizikai és pszichikai rákényszerítéssel dolgoztatták. Az állatokat kellett gondoznia, de a házkutatás során az is kiderült, hogy a 48 éves polgármester farmjának nem voltak rendben a működési engedélyei.
Erről az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVA) számolt be, amelynek felügyelőit szintén kihívták a helyszínre. Arra a megállapításra jutottak, hogy a hiányos iratokon túlmenően a farmon 202 sertés és 75 juh más személy nevén vannak bejegyezve.
FRISSÍTÉS: A Dâmbovița megyei törvényszék délután az ügyészség kérésére elrendelte, hogy Florin Petre kerüljön vizsgálati fogságba harminc napra.
CSAK SAJÁT