Tizenhárom éven át tartott rabszolgasorsban egy férfit egy érmihályfalvi házaspár

Őrizetbe vettek és letartóztattak egy házaspárt Érmihályfalván, mert a gyanú szerint éveken át kizsákmányoltak egy 43 éves férfit.

A Bihar megyei rendőr-főkapitányság pénteki közleménye alapján csütörtökön tartottak házkutatást a gyanúsítottaknál, a nyomozás során pedig arra a megállapításra jutottak, hogy házaspár, egy 64 éves férfi és egy 68 éves nő már 2011 óta rabszolgamunkára kényszerít egy 43 éves férfit.

Fotó: Bihar megyei rendőrség

Kizsákmányolt áldozatuk hajléktalan volt, amikor hozzájuk került, ugyanakkor közismerten pszichés problémákkal is küszködött. Ezt kihasználva a házaspár naponta dolgoztatta, rendszeresen bántalmazta és megalázta. Ugyanakkor szörnyű körülmények között tartották az Érmihályfalva közelében lévő állatfarmjukon.

A hatóságok tájékoztatása alapján a házaspár elvette a férfitől a személyi igazolványát, az orvosi papírjait és megtagadták tőle azt a gyógyszeres kezelést, amire szüksége lett volna. Ezen túlmenően felvették a férfinak járó szociális segélyt is, ami még inkább fokozta kiszolgáltatott helyzetét.

Fotó: Bihar megyei rendőrség

A házkutatás során megtalálták az áldozat személyi igazolványát, és egyéb iratokat, adathordozókat és pénzt is lefoglaltak. A gyanúsítottakat őrizetbe vételük után 24 órára vizsgálati fogságba helyezték, majd a bíróság házi őrizetet rendelt el ellenük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?