Fordulat: az áldozat testvérét védhette a gyilkosságot beismerő anya

Fordulat történt az április utolsó napján, Bihar megyében elkövetett gyilkosság ügyében: az anya, aki akkor beismerte 33 éves fia megölését, most azt állította másik fia késelte halálra a férfit.

Emlékezetes, hogy amikor az eset történt Kisbáródon (Borozel) az 58 éves asszony riasztotta a mentőket, mondván, fia késsel mellkason szúrta magát. A helyszínre kiérkezett rendőrök ugyanakkor megállapították, hogy nem öngyilkosság történt, a nő gyilkolhatta meg egy spontán konfliktus következtében.

Fotó: Román Rendőrség

A Bihoreanul úgy tudja, hogy az asszony be is ismerte tettét, de miután előzetes letartóztatásba került azt mondta, hogy voltaképp nem ő, hanem másik fia volt az elkövető. Hazugságvizsgálatnak vetették alá őket és szembesítették egymással őket, amely során az áldozat testvére beismerő vallomást tett. Az anya állítólag nem volt jelen, amikor az eset történt, de hatósági források szerint utána segített eltörölni a nyomokat.

A gyilkosság új gyanúsítottját pénteken hallgatták ki ismét, az ügyészség pedig kérték az előzetes letartóztatását. Anyja eközben szabadlábra helyezését kérte a Bihar megyei törvényszéken.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?