Pénteken fogadják el a költségvetési kiadások csökkentéséről szóló sürgősségi rendeletet

Fotó: gov.roPénteki ülésén fogadja el a kormány a költségvetési kiadások csökkentéséről szóló sürgősségi rendeletet - jelentette be a miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Nicolae Ciucă azt mondta, kellő időt akartak szánni a közvitára, ezért a költségvetési kiadások csökkentését célzó sürgősségi rendeletet nem szerdán, hanem egy pénteki ülésen fogadja majd el a kormány. A miniszterelnök rámutatott, a kabinet ezzel a rendelettel csak „ellenőrzés alatt akarja tartani a kiadásokat”, a „megfontolt” költekezés érdekében.

Ciucă emlékeztetett, hogy a sürgősségi rendelet értelmében tíz százalékkal csökkentik a minisztériumok dologi kiadásait, felére csökkentik a minisztériumi tanácsadók számát, és megtiltják, hogy egy tisztségviselő kettőnél több állami intézményben töltsön be igazgatótanácsi tagságot. Emellett létszámstopot vezetnek be a közszférában, figyelembe véve, hogy az egészségügyben és a tanügyben továbbra is szükség van munkaerőre.

A kormányfő hozzátette, intézkednek a rövid ellátási lánc bevezetéséről is, amelynek a lényege, hogy a termelő a lehető legkisebb számú közvetítőn keresztül értékesíthet a fogyasztónak. "Minél kevesebb a közvetítő, annál nagyobb támogatást élvez a termelő, és annál tisztességesebb árat biztosítunk a fogyasztóknak" - magyarázta Ciucă.

Kapcsolódók

Kimaradt?