Öt erdélyi megyében 426 kilométernyi bicikliutat építenek

Öt erdélyi megyében épülnek bicikliutak töltéseken és gátakon – nagyrészük Székelyföldön és Partiumban. Cseke Attila és Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterek most 426 kilométer megépítésére írták alá a finanszírozási szerződéseket.

„A fejlesztési minisztérium a helyreállítási alapból (PNRR) biztosítja a szükséges 206 millió lejes finanszírozást a beruházásokra. Összesen 247,5 millió eurót biztosítunk 3 ezer kilométer bicikliút-hálózat megépítésére, azért, hogy a turisztikai látványosságokat elérhetővé tegyük, Románia csatlakozzon az európai nagy bicikliút-hálózathoz, és a családoknak nyújtsunk lehetőséget a kerékpáros, környezetbarát kikapcsolódásra” – nyilatkozta Cseke Attila azt követően, hogy a miniszterek aláírták a hét finanszírozási szerződést Bukarestben.

Fotó: Tánczos Barna Facebook-oldala

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter kiemelte, a kerékpározás a turizmus egyik legfenntarthatóbb módja, éppen ezért a szaktárca kiemelt figyelmet fordít ezekre a beruházásokra, amelyeket a Környezetvédelmi Alap pályázataival egészít ki.

„A töltéseken épülő kerékpárutak jelentős része Székelyföldön és a Partiumban épülhet meg, amely komoly turisztikai vonzerőt hozhat a térségeknek, de árvízvédelmi szempontból is fontos beruházás. A töltéseket már telekkönyveztük, így már ebben az évben kiírjuk a közbeszerzést a kerékpárutak megépítésére. Emellett az önkormányzatoknak is támogatást nyújtunk arra, hogy a töltéseken kialakított turisztikai utakat összekössék a saját úthálózatukkal. Így a helyreállítási alapból épülő 3000 kilométer kerékpárút közel 900 kilométer helyi kerékpárút-hálózattal egészülhet ki. Ezekkel a beruházásokkal Románia felkerülhet az európai kerékpáros térképre” – hangsúlyozta a tárcavezető.

A bicikliutak öt erdélyi megyében (Arad, Bihar, Hargita, Maros, Szatmár) és Dolj megyében épülnek. A kerékpárutak megépítésére a környezetvédelmi minisztérium az alárendeltségében lévő hatóságok által pályázott. Olyan gátakon, töltéseken épülhet bicikliút, amelyek a román állam köztulajdonában vannak.

Az aláírt szerződések értelmében Arad megyében 29,08 km, Bihar megyében 180,2 km, Dolj megyében 25,30 km, Hargita megyében 45,05 km, Maros megyében 34 km, Szatmár megyében 4,09 km, illetve Temes megyében 108,37 km bicikliút épül. A turisztikai kerékpárút-hálózat fennmaradó részére a megye önkormányzatok pályáztak, a fejlesztési minisztérium véglegesítette a pályázatok elbírálását, és a következő időszakban aláírja a finanszírozási szerződéseket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?