Óriási Bikini koncerttel rajtolt a 22. Partiumi Magyar Napok

Boldog gyerekzsivajjal indult a Partiumi Magyar Napok első napja, már a csütörtök reggeli órákban megindult a sürgés-forgás a szatmárnémeti Tűzoltótoronynál, a Harlekin Bábszínház Boribon zenés bábjátéka varázsolta el a kicsiket és a nagyokat. Azután a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia nevettette meg a nézőket.

Csütörtök délután Kürti Andrea Csak lélegezz című illusztrációs kiállítása a Szépművészeti Múzeumban kalauzolt mesevilágba. A Bogdándon született művész fontosnak tartja, hogy a könyvek esztétikai élményt is nyújtsanak az olvasó számára. Alkotásai egyediek, felismerhetőek az általa használt gyakran felbukkanó groteszk elemekkel. Színes, részleteiben is kidolgozott rajzai kalauzolják az olvasókat egy fantáziadús virtuális térbe, amely teret a kiállításon résztvevő gyerekek közelebbről is megismerhettek hiszen Kürti Andreával egy izgalmas kézműves foglalkozáson is részt vehettek.

Fotó: Kovács Roland

Több év kihagyás után, idén a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület és a Szent-Györgyi Albert Társaság ismét megszervezte a Partiumi Fiatal Orvosok Találkozóját, amely célja mindig is az volt, hogy megmutassa a fiatal orvosoknak, hogy szükség van rájuk Szatmár megyében s szeretettel várjuk őket haza. Hagyományossá vált, hogy a régió legnagyobb magyar ünnepén több generációnyi orvos és egészségügyi szakember találkozhat a kórház és a megye vezetőségével, hogy értesüljenek a fejlesztési irányokról és javaslatokat is tegyenek. A találkozó motorja mindvégig dr. Vass Zoltán volt, aki megnyerő személyiségével mindenkit meg tudott szólítani. Az idei találkozón rá is emlékeztek.

A sport szerelmeseinek is igazi ünnep volt a 22. Partiumi Magyar Napok, hiszen, a Partiumi Labdarúgó Akadémia által szervezett öregfiúk-focimeccs, melyen a Szatmárnémeti Olimpia és a Fradi legendái csaptak össze óriási izgalmakat tartogatott mindenki számára.A két csapat tíz éve már találkozott, akkor is most is példaértékű játékot láthattak a szurkolók.

A 22. Partiumi Magyar Napok ünnepélyes megnyitóján a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lépett fel. Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese a „Szatmár és Bonchida háromszor” című előadással érkezett Szatmárnémetibe, amellyel hivatalosan is kezdetét vette a 22. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat. A PMN immár 22 éve jelent egyet a minőségi szórakozással, a kulturális sokszínűséggel és a közösséget összekovácsoló programkavalkáddal.

Fotó: Kovács Roland

Az estét pedig egy óriási Bikini koncerttel zárta a Partiumi Magyar Napok, a 1982-ben alakult magyarországi rockzenekar már számtalanszor elbűvölte a szatmári közönséget ismert slágereivel, de ezúttal sem okoztak csalódást senkinek, hiszen teljesen megtelt a Szatmár Megyei Múzeum előtti tér.

Pénteken programok és koncertek sora vár mindenkit a Kossuth-kertben is

Augusztus 18-án, péntek reggel 10 órától a Napsugár Bábszínház Szép Cerceruska előadását tekinthetik meg a legkisebbek a Tűzoltótoronynál, de a délelőtti órákban már betérhet mindenki egy ízletes limonádéra a Kossuth-kertbe, a Máltai Szeretetszolgálathoz, válogathat a legszebb és legízletesebb Szatmári Termékek közül. Ugyanakkor lesz kutyasimogató, íjászverseny és számos nagyszerű program és gyermekfogalkozás.

Fellép a Péterfy Bori & Love Band 20 órától a Kossuth-kerti Borudvarban, a CBA színpadon, 21.30-tól a Honeybeast a koncertezik a Kossuth-kerti Főszínpadon, majd pedig egy óriási bulival zárja az estét a Parno Grast a CBA színpadon 23 órától.

A Partiumi Magyar Napok teljes programja itt érhető el. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?