Nicușor Dan mindenképpen közzéteszi vagyonnyilatkozatát – közben várja az alkotmánybíróság indoklását

Az alkotmánybíróságnak mielőbb meg kell indokolnia a vagyonnyilatkozatokat titkosító határozatát, a parlamentnek pedig módosítania kell a törvényt – jelentette ki péntek reggel Nicuşor Dan.

A lakása előtt nyilatkozó államfő kijelentette az újságíróknak, hogy „meglepődött” az alkotmánybíróság csütörtöki döntésén. „Valószínűleg a személyes adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos a probléma” – idézi az államfőt az Agerpres hírügynökség.

Azt is kijelentette, az alkotmánybíróságnak mielőbb közzé kell tennie a határozat indoklását, és a parlamentnek módosítania kell a törvényt oly módon, hogy a lakosság hozzáférjen a köztisztségviselők vagyonnyilatkozatához.

Bírálja az alkotmánybíróság döntését | Fotó: Nicușor Dan Facebook oldala

Arra az újságírói kérdésre, hogy az ő vagyonnyilatkozatát nyilvánosságra fogja-e hozni, Nicuşor Dan azt felelte: „Ha a törvény megtiltja a feddhetetlenségi ügynökségnek, hogy publikálja, akkor az Államelnöki Hivatal honlapján fogom közzétenni”.

Az államfő csütörtök este Facebook bejegyzésben úgy fogalmazott, a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával

Mint megírtuk, az alkotmánybíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és más közintézmények honlapján, illetve nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.

A testület többségi szavazattal alkotmányellenesnek nyilvánította a 2010/176-os törvény 3-ik cikkelyének második bekezdését. Ez azt írja elő, hogy a nyilatkozatban fel kell tüntetni a házastárs és az eltartott gyerekek vagyonát is. Az alkotmánybíróság végleges döntése törölte ezt a kötelezettséget.

Az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a 2010/176-os törvény további két cikkelyét is, amelyek szerint a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat közzé kell tenni az ANI honlapján. Emellett úgy döntött, hogy ezeket a dokumentumokat nem kell közzétenni azoknak az intézményeknek a honlapján sem, ahol a nyilatkozattevők dolgoznak, mivel ez sérti a „magánélethez való jogot”.

Az alkotmánybíróság közleménye szerint határozatuk csak a jövőre vonatkozik, és nem érinti az eddig közzétett vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?