Nem mond le mandátumáról – megosztja a nagybányai RMDSZ-t az Apjok-ügy

Az RMDSZ Nagybánya Területi szervezetének újjáépítését sokkal fontosabbnak tartja Apjok Norbert parlamenti képviselő diplomabotrányánál Székely István, a szervezet megbízott elnöke, ugyanakkor az ügy mielőbbi lezárását szorgalmazza. Az RMDSZ-es honatya ismét megerősítette: nem adja vissza a mandátumát.

A december 6-i parlamenti választásokon immár második mandátumához jutó Apjok Norbert nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, márpedig az RMDSZ belső szabályzata szerint ez egyik feltétele volt a jelentkezésnek. A fiatal nagybányai politikus egy angliai e-kereskedelmi kurzuson szerzett oklevelet csatolt a dossziéjához, azt állítva, hogy folyamatban van annak honosítása.

Utóbb kiderült, hogy azt a képzést nem ismerik el Romániában, ezért nem is tekinthető felsőfokú végzettséget igazoló diplomának a tanúsítvány, de akkor már Apjok neve rajta volt a szavazólapokon. Ezért az RMDSZ felkérte Apjokot, hogy megválasztása esetén, az eskütétel után mondjon le a parlamenti helyéről, és ezt az érintett írásban is vállalta.

Mivel a lemondás késett, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilvánosan is felszólította, hogy adja vissza a mandátumát. A szövetségi elnök szerint Apjok Norbert félrevezette az RMDSZ vezetőségét és a választóit, ezért erkölcsileg csak úgy tisztázhatja magát, ha visszalép. A képviselő viszont azt állította, hogy nem titkolta a választók előtt a felsőfokú végzettség hiányát, és parlamenti esküjéhez – meg a választóknak tett ígéretéhez – híven végigviszi a mandátumot.

„Ez nem Apjok Norbertről és nem a nagybányai szervezetről szól, hanem arról, hogy a közösen meghozott szabályainkat be kell-e tartani vagy sem. Az is külön kérdés, hogy milyen szankciókat von maga után, ha valaki ezeket tudatosan megsérti. Nincsenek már kérdések, világos, mert a dokumentumokból látszik, hogy Apjok Norbert tudatosan megvezette, félrevezette az RMDSZ döntéshozóit, illetve a területi szervezet választóit” – jelentette ki a Maszolnak Székely István, a Nagybánya Területi RMDSZ-szervezet megbízott elnöke, akit a helyhatósági választások kudarcára hivatkozva decemberben nevezett ki ideiglenesen az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) a leváltott Vida Noémi helyére.Apjok Norbert parlamenti képviselő | Fotó: rmdsz.ro

Székely István a múlt csütörtökre hívta össze a területi szervezet két küldöttgyűlés közötti legmagasabb szintű döntéshozó testületét: ami másutt a Területi Küldöttek Tanácsa, az a nagybányaiak esetében Választmány. „A gyűlésen voltak olyanok, akik mellette szólaltak fel, s olyanok is, akik a lemondását kérték. Nem került sor szavazásra, mert a szankciók megállapítása a parlamenti képviselők esetében a SZÁT feladata. Arra van rálátásunk, hogy aki felszólalt, annak mi a véleménye az ügyről – s az valóban megosztott. A képviselő úrnak az az állítása, hogy a választmány döntő többsége őt támogatja, nem egyértelmű, nem tudom, hogy miből gondolja ezt. A tanácskozáson 7-8 személy szólalt fel a harminc valahányból, az ő véleményüket ismerjük, s az megosztott” – mondta a Maszolnak az ideiglenes elnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Egyetlenegy kérdés sincs, ami homályos lenne: egyértelmű a képviselő úr felelőssége. Kelemen Hunor a nyilvánosság előtt is felszólította, hogy adja vissza a mandátumát, de Apjok Norbert a gyűlésen is megerősítette, hogy nem mond le, és hogy elfogadja a SZÁT rá vonatkozó döntését” – folytatta Székely István, aki szerint „kicsit hosszúra nyúlt ez a történtet”, amit mielőbb le kéne zárni. „Vannak ennél fontosabb dolgok is. Például az oktatás kérdése, s egy új kezdetként össze kell rakni azt az emberekhez közelibb, a választók irányába több empátiát mutató, döntéseiben átlátható szervezetet, amelyik újult erőkkel folytatja azt a feladatot, amit egy megyei RMDSZ-szervezet el kell lásson” – mondta.

Hogy a SZÁT mikor dönthet a kérdésben, azt Székely István sem tudta megjósolni. Mint fogalmazott, „meglepetésszerűen” ülésezik az operatív döntéshozó testület, amelynek a tevékenysége az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt szinte folyamatos. Ahhoz, hogy a SZÁT szankciót hozzon, néhány procedurális lépést be kell tartani: be kell idézni az érintett felet, és meghallgatni az álláspontját, ezért Székely István szerint nem biztos, hogy a következő ülésen lesz döntés, de elképzelhető, hogy a csütörtöki lakossági fórum után igen.

A fórumot egyébként a zoom aplikáción keresztül online tartják meg, és mintegy 300 főre tervezik – rajtuk kívül a Facebookon bárki követheti –, és azon is biztos téma lesz az Apjok-ügy.

Átvilágítás

A múlt csütörtöki választmányi ülés résztvevőinek Székely István elküldte a Nagybányai Területi RMDSZ átvilágításáról készült jelentést. „Három évre visszamenőleg megvizsgáltuk, hogy a rendelkezésükre álló erőforrásokkal milyen mértékben tudtak élni, hiszen a tapasztalat az, hogy elég kis arányban hívták le azokat az összegeket, amelyeket az RMDSZ a központi költségvetésből a megyék számára biztosít. Megnéztük, hogy a testületek összetétele rendben van-e, az alapszabályzat összhangban van-e az országossal, és a jelentés tartalmaz minden egyes aláírásgyűjtést, amik az elmúlt években voltak” – magyarázta.

Az elmúlt három év választási eredményeit is átnézték. „A legfontosabb mutató, hogy 100 választójoggal rendelkező lakosból hány szavaz az RMDSZ-re az adott településen, s itt gondok vannak, mert a különböző megyei vagy területi szervezetek közül itt a legrosszabb az arány” – jegyezte meg Székely István, hozzátéve, hogy szó volt arról is, hogy kellene egy főállású ügyvezető elnököt keresni, s érintették a soron tisztújításokat is, illetve az azzal kapcsolatos technikai jellegű kérdéseket.

Apjok Norbert nem mond le

Apjok Norbert a Facebook-oldalán reagált a választmányi ülésen elhangzottakra.

A Nagybánya Területi RMDSZ választmányi ülésén nem született semmilyen döntés, amely az én személyemet érinti. A...

Közzétette: Apjok Norbert – 2021. január 16., szombat

Azonkívül a Maszol kérése annyit közölt, hogy nem változtatta meg a döntését, és nem mond le a parlamenti mandátumáról. „Azért sem tehetem meg, mert nagyon sokan vannak, akik azt mondták, hogy csak azért mentek el szavazni, mert a nevem rajta volt a listán” – szögezte le.

Kapcsolódók

Kimaradt?