FRISSÍTVE – Nem mond le a mandátumáról Apjok Norbert RMDSZ-es parlamenti képviselő

FRISSÍTVE: A szövetségi elnökségnek tett írásos ígérete ellenére sem mond le mandátumáról Apjok Norbert RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki nem rendelkezik Romániában elismert felsőfokú végzettséget igazoló diplomával, ezért a belső szabályzat szerint nem is jelöltethette volna magát képviselőnek a december 6-i parlamenti választásokra. FRISSÍTÉS: Kelemen Hunor szövetségi elnök a bejelentésre reagálva azt mondta, továbbra is bízik benne, hogy Apjok Norbert belátja hibáját, és végül visszaadja a mandátumát. 

A Máramaros megyei parlamenti képviselő csütörtök délután a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a döntését. Többek között azt írta, hogy „nem történtek olyan lépések a mandátum átvételének a megakadályozására, amiért a választók bizalmán alapuló képviseletet nem tudtam volna elvállalni”.

A Maszol érdeklődésére Apjok Norbert döntése indoklásaként kifejtette: „Nem kaptam választ a decemberben iktatott (az RMDSZ-hez benyújtott – szerk. megj.) lemondásra, így letettem az esküt. Jelen pillanatban erkölcsi kötelességem az esküm és a törvény szerint folytatni a munkát, igyekezvén azon, hogy nemcsak azok javára dolgozzak, akik megszavaztak, hanem a megye minden magyarjának a javára.”

Decemberben, a választások előtt iktattam a lemondásomat a listáról, ebben jeleztem, hogy nem veszem fel a mandátumot....

Közzétette: Apjok Norbert – 2021. január 7., csütörtök

Az RDMSZ sajtószóvivője, Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök még szerdán azt nyilatkozta, hogy Apjok félrevezette a szövetségi elnökséget, ami elfogadhatatlan, ezért várják a lemondását. Csütörtök délután a Máramaros megyei honatya azt mondta portálunknak, hogy nem így érzi. „Valóban egy kellemetlen helyzet alakult ki emiatt, de nem érzem, hogy félrevezettem volna az elnökséget. Továbbra is azon leszek, hogy minden erőmmel és lehetőségemmel segítsem a szervezet munkáját, és legfőképpen a máramarosi magyar közösség érdekét szolgáljam” – mondta.

A második mandátumánál lévő fiatal politikus felsőfokú végzettsége tavaly ősszel, a jelöltállításkor lett közbeszéd tárgya Máramaros megyében. A törvény nem szabja feltételül az egyetemi diplomát a képviselői hely betöltéséhez, viszont az RMDSZ belső szabályzata szerint ez a jelöltállítás egyik kritériuma volt. Apjok Norbert egy angliai e-kereskedelmi kurzust végzett el korábban, amiről azt állította, hogy neki „úgy adták el”, mint felsőfokú tanulmányt.

Elsőre visszautasították a képviselői jelentkezését, de megfellebbezte azt az RMDSZ felsőbb fórumainál azzal, hogy honosítható az oklevele, de utóbb kiderült, hogy Romániában nem ismeri el a diplomáját az akkreditációs hatóság.

Kelemen: félrevezette a szövetséget és a választóit

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke csütörtök délután azt nyilatkozta a Maszolnak: december 3-án derült ki, hogy nem tekinthető érvényesnek Apjok oklevele, de akkor már rajta volt a neve a szavazócédulákon. Ezért abban maradtak, hogy ha bejut a parlamentbe, akkor visszaadja a mandátumát, és ezt a képviselő írásban is vállalta (egy erről szóló nyilatkozatot iktatott is az RMDSZ-nél). Apjok Norbert parlamenti képviselő | Fotó: rmdsz.ro

„Félrevezette a szövetség vezetőségét, ami elfogadhatatlan. Utána félrevezette a választókat, mert a jelölés pillanatában a máramarosi magyar emberek úgy tudták, hogy van egyetemi végzettsége” – nyilatkozta a szövetségi elnök. A miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltő RMDSZ-vezető elmondta, csütörtökön ismét kérte Apjok Norbertet, hogy tartsa magát az ígéretéhez, mert „erkölcsileg ezt csak így lehet jóvátenni”.

„Továbbra is azt gondolom, hogy ennek más orvoslása nem lehetséges, sem morálisan, sem politikailag. Ezért továbbra is várom a lemondását, bízom benne, hogy meggondolja magát, mert végül is ő hibázott, nem más. Példátlan, amit tett! Nem az a gond, hogy az én véleményemmel szembefordult, mert ilyen volt az RMDSZ-ben, van és lesz is, hanem az, hogy becsapta a választóit, becsapta az RMDSZ vezetőségét, és így jutott jelöléshez a máramarosi listán, s így szerzett mandátumot. Ez az, ami elfogadhatatlan” – mondta.

Nem kényszeríthető a lemondásra

Kelemen Hunor kifejtette: a parlamenti mandátum nem vonható vissza, csak lemondással veszíthető el, de politikai szankciót alkalmazhat az RMDSZ. Az alapszabályzat értelmében fognak eljárni, ha szükséges, és ha nem mond le, „viselnie kell a következményeket".

„Amíg nincs szankció, ő az RMDSZ tagja, de én még mindig bízom abban, hogy látva ezt az erkölcsi károkozást, le fog mondani, másrészt a saját politikai, közéleti jövője szempontjából is így tudna tiszta helyzetet teremteni. Ha tévedett, vállalja ennek a következményeit, és innen vissza lehet jönni. Másképp – mondtam neki is – a következő években, évtizedekben, az ő közéleti munkássága, ha még lesz ilyen, folyamatosan terhelt lesz. A szövetség nem védheti majd meg, az ilyen szándékos tévedés esetében nincs az az érv, az a kontextus, ami alapján ettől eltekinthetünk" – mondta Kelemen Hunor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?