Székely István az Apjok-ügyről: ez nem a diplomáról vagy a mandátumról szól

Január 14-re összehívta a Nagybánya területi RMDSZ választmányát a szervezet ideiglenes elnöke megvitatni Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő parlamenti mandátumának helyzetét.

Székely István ezt csütörtök este a Facebook-oldalán jelentette be. Döntésének előzménye, hogy Apjok Norbert az írásban tett vállalása ellenére, illetve az RMDSZ szövetségi elnökének ismételt kérésére sem mondott le mandátumáról.

Kelemen Hunor a Maszolnak korábban elmondta: azért szólította fel erre a politikust, mert félrevezette az RMDSZ szövetségi elnökségét és a választóit. „A jelölés pillanatában a máramarosi magyar emberek úgy tudták, hogy van egyetemi végzettsége” – mondta a szövetségi elnök.

Apjok Norbertet a Nagybánya területi RMDSZ-t jelölte képviselőnek a Máramaros megyei lista első helyére. A szervezet vezetésével ideiglenesen megbízott Székely István a Facebook-bejegyzésében részletesen elmagyarázta, miért vezette félre a fiatal politikus az RMDSZ-t és a választóit, ismertetve az események kronológiáját:

  • a megyei jelölési pályázatokat elbíráló bizottság szeptember 18-án megállapítja, hogy Apjok Norbert pályázata hiányos – nem tartalmazza a felsőfokú végzettségről szóló okiratot – és felkéri őt a dokumentum pótlására;
  • Apjok Norbert kiegészíti iratcsomóját, azonban a csatolt oklevél hitelességével kapcsolatban a pályázatokat elbíráló bizottságban kételyek merülnek fel, ezért azt nem fogadják el;
  • a pályázatokat elbíráló bizottság jelentése alapján a Nagybánya központú Területi Szervezet Állandó Tanácsa szeptember 21-én Apjok Norbert képviselői pályázatát elutasítja;
  • Apjok Norbert szeptember 22-én az Állandó Tanács döntését megóvja az RMDSZ Szövetségi Elnökségénél, csatolva az oklevél másolatát;
  • az RMDSZ Szövetségi Elnöksége – tekintettel arra, hogy egy diplomát csak a tanügyminisztérium honosítási központja, a CNRED tudja hitelt érdemlően elbírálni – arra kéri Apjok Norbertet, hogy szeptember 28-ig bizonyítsa felsőfokú végzettségét;
  • Apjok Norbert szeptember 28-án csatol okleveléhez egy hitelesített magyar nyelvű fordítást, és azt nyilatkozza, hogy a CNRED-nél koronavírus-gócpont alakul kit, ezért szünetel az ügyfélfogadás;
  • a Szövetségi Elnökség ellenőrzi a koronavírusra vonatkozó állítást, majd a csatolt dokumentumok alapján – feltételezve a pályázó jóhiszeműségét – elfogadja az óvást, megadva Apjok Norbert számára a megméretkezés jogát a rangsoroló gyűlésen;

A jelölést követő időszak történései

  • Apjok Norbert – helyi szintű viták hatására – december harmadikán eljuttat az RMDSZ elnökségéhez egy olyan, általa fogalmazott és aláírt, december 2-i nyilatkozatot, miszerint tudomása volt arról, hogy a diplomája hamisítvány, azt nem lehet Romániában akkreditálni, ezzel nem teljesíti az RMDSZ jelöltállítási feltételeit, és vállalja, hogy lemond képviselői mandátumáról, amennyiben a választások során megszerzi azt. Tekintettel arra, hogy a letett jelöltlistákat október 22. után már nem lehetett módosítani, Apjok Norbert listavezető marad;
  • Apjok Norbert december negyedikén iktatja lemondását az RMDSZ területi szervezeténél;

A parlamenti választások után

  • a választásokat követően Kelemen Hunor arra kéri Apjok Norbertet, vegye át mandátumát, szavazza meg az új kormányt, és azt követően adja vissza azt még a 2020-as év végéig, és az RMDSZ a továbbiakban továbbra is számít tudására, tapasztalatára;
  • tekintettel arra, hogy Apjok Norbert nem hajlandó lépni, vagy nyilatkozni a mandátuma ügyében, január hatodikán – Horváth Annával, a Történelmi Máramaros területi szervezet ideiglenes elnökével – megbeszélést kezdeményeztünk ez ügyben, amely során a képviselő bejelentette, nem fog lemondani. Ezt követően Kelemen Hunor nyilvánosan is felkéri, mondjon le mandátumáról. Apjok Norbert türelmi időt kér, majd bejelenti, nem adja vissza mandátumát.

Székely István közölte: a kérdés további részleteit – az egyes állításokat igazoló dokumentumok bemutatásával – a Nagybánya Területi Szervezet Választmányában fogják megbeszélni.

„Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a vita nem Apjok Norbert diplomájáról, mandátumáról, vagy a Nagybánya Területi szervezet belső ügyeiről szól – azt kell eldöntenünk, mely elvek szerint építjük fel közösségi intézményeinket, arról, hogy a közösen meghozott szabályok kötelezőek-e mindenkire, áthágásuk pedig milyen következményeket vonnak maguk után” – zárta bejegyzését az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?